"Pécs sosem kapott ennyi forrást"
2010. április 01. csütörtök 14:19

Az Országgyűlés volt szocialista elnöke, Baranya 2. számú választókörzetének MSZP-s képviselőjelöltje csütörtökön Pécsett, az épülő koncertközpont előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a város 616 pozitívan elbírált pályázatnak köszönhetően összesen 92,5 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott.
Szavai szerint a szocialista képviselők teljesítették erre az időszakra tett vállalásaikat, amit ígértek, azt megvalósították, s "mindez látható, méterben, forintban egyaránt mérhető".
"Mi nem a reményekről beszélünk, hanem arról, ami teljesült" - jegyezte meg Szili Katalin, válaszul Orbán Viktor kijelentésére. A Fidesz-elnök Pécset a remény szimbólumának nevezte a városban tett hétfői látogatásán.
Tóth Bertalan, Baranya 3. számú választókörzetének MSZP-s képviselőjelöltje a tájékoztatón a megvalósult, vagy folyamatban lévő fejlesztések közül kiemelte a panelszigetelési programot, amelynek eredményeként a panelépületek kétharmadát korszerűsítették, a város vezetékes ivóvíz- és csatornahálózatának teljessé tételét célzó 10 milliárd forintos európai uniós projektet, s egyebek mellett több iskola, valamint az úthálózat felújítását is.
MTI - Archív fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarországon is kimutatták a...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...