Pécs 12 pontja: tucatnyi blöff

2009. május 03. vasárnap 19:15

Pécs 12 pontja: tucatnyi blöff
A kulturális főváros-program beruházásai közül egyetlen egyet sem találunk, amely megnyugtatóan haladna, vagy haladt volna, a Magasházból sem lett kollégium, és filmes központtá sem vált a város - egyelőre. Pontokba szedtük az elmúlt években elhangzott, beteljesítetlen ígéreteket.

1. Az M6-os autópálya átadásának időpontját 2006-ra ígérte hét éve (azaz 2002-ben) Medgyessy Péter ex-miniszterelnök. Mint köztudott, a sztrádát várhatóan csak 2010-ben használhatjuk - ha addig a gazdasági világválság közepette közbe nem jön valami.

2. Az EKF beruházásainak elindítását Tasnádi Péter egykori polgármester a kampányában még 2008 tavaszára tette, az azóta leváltott EKF-főigazgató, Mészáros András pedig még az elmúlt év elején is tavaly őszi kezdést jelölt meg a program épületeinek kivitelezésére - tudjuk, hogy az első építkezések csak ezekben a hónapokban indulhatnak meg.

3. Az EKF kapcsán egy másik nagyotmondásra is érdemes emlékeztetni: szintén a volt főigazgató mondta, hogy 2010-ben egymillió turistát várnak Pécsre - bár van még valamivel több mint 200 napunk a jeles évig, aligha várható ilyen tömeg (ahogyan feltehetőleg a legnagyobb sztárvendégként beharangozott U2 fellépéséből sem lesz semmi).

4. A közlekedést tekintve, úgy tűnik, a vasút területén is hátrányba került Pécs, annak ellenére, hogy Kóka János gazdasági miniszter 2006-ban még százmilliárdos fejlesztést ígért a fővárosba irányuló vonalon - ráadásul két órán belüli menetidőt, és akár 160 kilométer per órás sebességgel száguldó InterCityt. Nos, a Budapest-Pécs közötti IC-k jelenleg 2 óra 50 perc alatt teszik meg a távot, sőt a MÁV nem is tervezi 2013-ig az érintett vasútvonal rekonstrukcióját. 

5. A pécsi kötött pályás közlekedésről szóló, elsősorban a 2006-os választást megelőző szocialista nyilatkozatok után két évig alig történt előrelépés ez ügyben. Végül 2008 végére világossá vált - maga a polgármester jelentette ki -, hogy 2013-ig biztosan nem csillengelnek újra villamosok Pécs utcáin.

6. Nem csupán a földön vannak gondok a közlekedéssel, hiszen a levegőben sem jobb a helyzet: néhány magángépen kívül ugyanis alig-alig hagyja el repülőgép Pogányt. Mára az a helyzet, hogy egyetlen menetrend szerint közlekedő gép sem száll fel, pedig a közel négymilliárdból felépített létesítmény kifutópályáján korábban annak a bécsi légitársaságnak a gépei is landoltak, amelynek közreműködésével a nyitáskor még 130 repülőtér elérésével, és hatvanhat ország megközelítésével számoltak az illetékesek. Mint ismert, korábban az EIB-hitel egyharmadát, közel 3 milliárdot a pogányi fejlesztésre, a kifutópálya meghosszabbítására szántak a városatyák, később azonban erről letettek, a forrásokat pedig az EKF-program önrészére fordítják inkább. 

7. Az eredeti elképzelések szerint a jelenleginél több városi cég magába olvasztására létrehozott Pécs Holding Zrt. kapcsán azt emlegették, hogy bizonyos feladatok közös ellátásával, a szinergiák kihasználásával másfél milliárdot takaríthat meg a város. Soó László, a társaság vezérigazgató-helyettese a minap viszont már azt mondta, hogy a tavaly tervezett másfél milliárdhoz képes mindössze negyvenmillió forinttal csökkent az önkormányzati cégek idei támogatásának összege.

8. Továbbra sem rendeződött az Expo Center sorsa, amelyet korábban hárommilliárdos kölcsönből hozott tető alá a vagyonkezelő vállalat. Az ingatlan kiürítve várja leendő vevőjét, de az épületre eddig nem volt komoly érdeklődő. A rendezvényközpont építésének törlesztő részlete mintegy háromszázmillióra rúg évente.

9. A Sas Tamás rendező által megálmodott, s Tasnádi Péter által bejelentett, Pécsre tervezett filmstúdió sem valósul meg a volt szénosztályozó területén - az ismert filmes ugyan egy ideig kiállt a pécsi építkezés mellett, ám szándékáról később letett.

10. Kérdéses az is, hogy az utóbb ugyanide megálmodott kómaközpontból lesz-e valami.
 
11. Szintén a jótékony feledés homályába vész az István-aknára tervezett beruházás több tízmilliárdos ötlete is, hisz az ipari műemlékeket is magában foglaló ingatlan birtokosa, egy fővárosi cég jelenleg felszámolás alatt van.

12. A Magasház (képünkön) kálváriáját húsz esztendeje csodálhatjuk: amikor már úgy tűnt, hogy megoldás születik a hatalmas galambfészek újrahasznosítását illetően, s az épületből kollégiumot alakítanak ki, az ezt fontolgató tulajdonos elállt az ötlettől. A városra visszaszállt épület sorsa tavaly viszont ismét fordult: az új vásárló, a Grupo Milton képviselőinek ígérete szerint 2010-re legalább külsejében megújul a szellemház, bár a spanyol cég érdemben immár jó ideje nem nyilatkozik fejlesztéseinek ütemezéséről.

+1: A kommentek közé várjuk az olvasóink emlékezetében megőrzött további blöfföket.
 

B. M.