Patikamúzeum és közösségi helyszín
2011. február 15. kedd 18:59

A patika 1897-ben nyitott meg jelenlegi helyén, a Slauch-ház földszintjén, nevét akkori tulajdonosa, Sipőcz István után kapta - elődjét azonban jóval korábban, 1697-ben alapították meg, mint a város legelső gyógyszertárát. Az épület ingóságai az önkormányzat, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Semmelweis Orvostudományi Múzeum, valamint - magánszemélyek mellett - a Kőszegi Patikamúzeum tulajdonába tartoznak.
A Holding - mint az épület kezelője - tavaly március elején vette vissza az ingatlant a korábbi üzemeltetőtől, miután az végelszámolás miatt befejezte a tevékenységét. A vagyonkezelő ezután árulni kezdte a helyiséget a gyógyszertári és a múzeumi funkció megtartása mellett, ám a havi nettó 240 ezres bérleti díj nem vonzotta az érdeklődőket.
Most azonban lehetőség nyílik a hasznosításra: a Sipőcz Ház-projekt elindításával egyfajta közösségi élettérként a kulturális turizmus szolgálatába állna. A városháza (pontosabban az Oktatási és Kulturális Referatúra) aktív szakmai közreműködésével az épületben tovább működtetnék a patikamúzeumot, de termék- és szolgáltatás-értékesítő, vendéglátó funkcióval is bővítenék a tevékenységi kört. Például egy kávé elfogyasztása mellett kézművesek és iparművészek termékei között válogathatnának a betérők.
Az egyebek mellett az iparkamarát és a Magyar Turizmus Zrt.-t is támogatói között tudó projekt megvalósulása esetén az üzemeltetést a Sipőcz Ház Nonprofit Kft. látná el, amelynek élére Éberling László, a Médiaház nemrég nyugdíjba vonult volt ügyvezetőjének a fia kerülhet.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...