Parkolás: nincs előrelépés
2010. március 25. csütörtök 21:52

2009 végén vetődött fel legutóbb - számtalan lakossági panaszbejelentést követően - az a gondolat, hogy a város és a Holding szüntesse meg a Gámán kft.-vel kötött üzemeltetési szerződést. Az indokok között szerepelt a parkolódíjak jelentős növekedése, a pécsiek akaratával ellentétben kiterjesztett zónahatárok kijelölése, valamint az is, hogy egy alkotmánybírósági határozat szerint felül kell vizsgálni a városi parkolóhelyek üzemeltetésével kapcsolatos szerződéseket.
A város ezért tárgyalásokat kezdeményezett a parkolóhelyek jelenlegi üzemeltetőjével, a Gámán Kft.-vel a haszonbérleti szerződés esetleges módosításáról, vagy rosszabb esetben felmondásáról - annak minden jogi és anyagi következményeit felvállalva.
Az üzemeltetőnek 2011. október végéig él a szerződése - kérdés, ha korábban felmondja, mit veszíthet Pécs, erről azonban egyelőre keveset tudni. Gámán Imréből, az üzemeltető cég vezetőjéből mindössze csak annyit sikerült kicsikarnunk, hogy „nem tudok többet mondani, mint azt, hogy folynak a tárgyalások".
Információink szerint jelenleg a Holding próbál megoldást találni a helyzetre, hiszen mint azt Sulyokné Rádli Erzsébet, a cég HR és kommunikációs irodavezetője lapunknak elmondta, egy olyan javaslattervezet kidolgozásán munkálkodnak, amely a "Gámán utáni" időszak parkolási rendszerének működtetésére vonatkozóan kínálna megoldást.
Ha minden igaz, a jövő hét elején a fentieknél részletesebb tájékoztatással is szolgálhatunk olvasóinknak.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...