Országos cigány népismereti versenyeket hirdet a pécsi Gandhi Gimnázium
2018. február 16. péntek 09:38

Hagyományos mesterségek a cigány/roma közösségekben - ebben a témakörben tett közzé versenyfelhívásokat a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola.
Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye a fenntartójával, valamint a Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központtal (NeRok) közösen hirdet két megmérettetést. Az egyikre általános iskolás és tanodás diákok, a másikra felsőoktatásban tanuló szakkollégisták jelentkezhetnek.
- A Gandhi Gimnázium immár közel 25 éve oktat és nevel hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekeket azzal a céllal, hogy belőlük majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, de a hagyományaira is büszke felnőtt váljék - tájékoztat Jakab Natália, a Gandhi Gimnázium igazgatóhelyettese. - Az iskolánk kínálatában ehhez igazodva szerepel a többi közt a beás és a lovári nyelv, valamint a cigány népismeret tantárgy oktatása, és kimondottan hagyományőrző programokat is szervezünk: ilyen volt például az a pályázati projektünk, amelynek keretében nyolc tanulmányúton vettek részt diákjaink, az ország különböző részeiben hagyományos cigány/roma foglalkozások képviselőit keresték fel és tekintették meg munka közben. Ebbe a sorba jól illeszkedik a mostani kezdeményezésünk is, melyet a Cigányság világnapja apropóján indítottunk útjára.
Az általános iskola felső tagozatára járó, 4 fős tanuló- és tanodás csoportok cigány népismereti vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. A jelentkezési határidő február 28., és a nevezőkre azt követően még előzetes feladat is vár: valamely hagyományos cigány mesterség egy még élő képviselőjének életútját, munkásságát kell feldolgozniuk kisfilm, hangfelvétel, írott dokumentum, stb. formában. Magára a vetélkedőre április 17-én kerül sor, és a szervezők segédanyagokat is megadtak a felkészüléshez.
A cigány/roma szakkollégista hallgatók tanulmányi versenyre nevezhetnek, és ennek február 28-i határidejéig egy rövid összefoglalót is le kell adniuk a majdani pályamunkáikból. Utána ugyanis egy hónapjuk lesz arra, hogy a témához (hagyományos mesterségek a cigány/roma közösségekben) kapcsolódóan tanulmányt írjanak, április 17-én pedig az a feladat vár rájuk, hogy prezentáció formájában is bemutassák a dolgozataikat.
- Több szempontból is érdekes az, hogy egyféle témában mutatják meg tudásukat általános iskolából, tanodából és szakkollégiumból érkező fiatalok - mondja Dezső Gabriella, a társzervező NeRok szakmai vezetője. - Egyrészt a kisebbek játékosabb formában, míg a felsőoktatásban tanulók tudományosabb alapossággal dolgozzák fel ugyanazt a kérdéskört; másrészt így már általános iskolás korú gyermekeket is közelebb hozunk a felsőoktatáshoz, tudatosabban készülhetnek a pályaválasztásra. Mindezen felül pedig tudatosítani igyekszünk, hogy azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akiknek szűkösebbek az anyagi lehetőségeik, de motiváltak és tanulni szeretnének, végig van lehetőségük támogatáshoz jutni - általános iskolás korban a tanodákon keresztül, középiskolában az Arany János Kollégiumi Program segítségével, míg az egyetemi évek alatt szakkollégiumi támogatással.
A részletes versenyfelhívások a www.gandhigimi.hu és a www.nerok.hu honlapokon találhatók meg. Mindkét vetélkedés legjobbjaira értékes nyeremények várnak. A szakkollégisták megmérettetésének fődíja 2 db háromnapos bérlet az idei Pécsi Egyetemi Napok (PEN 2018) rendezvényeire. Az eredményhirdetéseket ráadásul még különlegesebbé teszi, hogy mindkettőn részt vesz, majd végül színpadra is lép Mohamed Fatima énekes, előadóművész.
Forrás: PTI Communications Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden