Ormánsági templomok újulnak meg: Tiffán már keresi rá a forrást
2012. október 11. csütörtök 14:44
A harmincöt templomot érintő, több helyen már halaszthatatlan munkálatokhoz szükséges 800 millió forint forrását még ebben a hónapban szeretné megtalálni a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.
Tiffán Zsolt a tervezett beruházásokról csütörtökön, Pécsen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: tart a szakértői munka, és tárgyalások folynak arról, hogy milyen keretekből lehetne támogatást szerezni a rekonstrukciókhoz. Megjegyezte, mivel Orbán Viktor kormányfő személyesen is elkötelezett az ország egyik legszegényebb térségének tartott Ormánság fejlesztése iránt, jó esély van rá, hogy a szükséges összeg rendelkezésre áll majd, és a munka már jövő tavasszal megkezdődhet.
Úgy vélte: a templomfelújítások szervesen kapcsolódhatnak az Ormánság fellendítését célzó Ős-Dráva programhoz, mindez a megyei, valamint a községi önkormányzatok, a helyi vállalkozók és a lakosság összefogásával valósulhatna meg, segítve a munkahelyteremtést, a társadalmi, kulturális felzárkóztatást.
Rabb Péter építőmérnök arról szólt, hogy a kezdeményezés keretében az elmúlt hónapban negyven ormánsági templom állapotát mérték fel. Az épületek felénél azt tapasztalták, hogy a tetőbeázások, a falak vizesedése és egyebek mellett kopogóbogarak által okozott pusztítás miatt a megmentésük így is a huszonnegyedik órában kezdődne. Rámutatott: öt-hat templom rekonstrukció nélkül akár össze is dőlhet a következő években.
Zentai Tünde néprajzprofesszor azt hangsúlyozta, hogy Baranya templomai olyan kincsek, társadalmi, szellemi, művészeti értékek, hogy a megmentésüknek kiemelt feladatnak kell lennie. Rámutatott, hogy a Dráva-menti festett belsejű, úgynevezett hímes, kazettás templomok különös jelentőséggel bírnak. Ezek közül példaként a közelmúltban részlegesen felújított kórósit és a drávaiványit említette. Jelezte: utóbbihoz hasonló nincs Európában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Van ugyan biciklis futár Pécsett, de...

