Őri László: Pécs ma is keresi a helyét az ország gazdasági vérkeringésében
2016. október 13. csütörtök 17:01

Pécs alpolgármestere, Őri László szerint több feltétel is adott ahhoz, hogy tovább erősítsék szerepüket a pécsi vállalkozások a határainkon túli piacokon. Ebben ugyanis nemcsak a kormány és a város nyújt támogatást, de pénzintézetek is hatékony finanszírozási formákkal járulnak hozzá.
Őri László köszöntőjében kiemelte: Pécs ma is keresi a helyét az ország gazdasági vérkeringésében. Az alpolgármester utalt arra, hogy a rendszerváltást követően a helyi ipar megroppanását követően lassan vette kezdetét a gazdaság talpra állása, s ez még mai is tart, ám szerencsés módon egyre gyorsabb ütemben folyik Pécsett a megerősödés.
- Azóta vett komoly lendületet ez a folyamat, amióta az önkormányzata 2014-ben első számú feladatául a gazdaság fejlesztését és a munkahelyek teremtését tűzte ki. Nem egy ciklusra köteleztük el magunkat, hanem legalább egy évtizedre szólt vállalásunk és minden döntést e célnak rendelünk alá azóta is - húzta alá.
Őri László arról számolt be, hogy a város törekvéseit nemcsak a kormány és a Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatja, hanem piaci szereplők is segítik - utalt a vállalatok külső piacra lépését hitelekkel is segítő EXIM Bank év eleji fióknyitására és a csütörtöki fórumra.
Az alpolgármester szerint ahhoz, hogy a pécsi vállalkozások megerősödjenek a külföldi piacokon, Pécs a déli nyitás stratégiájával segít. - A híd szerepét betöltve a Horvátország Bosznia-Hercegovina és Szerbia felé való kulturális nyitás segíti a kapcsolatfelvételt, ennek pedig gazdasági hozadékai is vannak, lesznek - tette hozzá.
Szabó László a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a rendezvényen azt mondta: tavaly az export meghaladta 90 milliárd eurót (27 ezer 450 milliárd forint) , a külkereskedelmi többlet pedig 8 milliárd euró (2440 milliárd forint) fölé emelkedett.
Boros Gergely, az EXIM Dél-dunántúli régiójának képviseletvezetője szerint a régió vállalkozásai számára minden olyan lehetőség megtalálható, amit az EXIM támogatni tud valamilyen módon, legyen szó befektetésekről, beruházásokról, gyártás- és termelés-finanszírozásról. A közelmúltban, mondta, 50-60 százalékkal nőtt az olyan cégek aránya, akik az EXIM finanszírozási megoldásait használják az exportjuk javítására.
Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...