ÖPE: Kővári János nem ülne ölbe tett kézzel
2017. augusztus 09. szerda 10:48

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület közgyűlési képviselője az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:
"Mint ismert, ez év júniusában fizetésképtelenné vált a pécsi önkormányzat. Közel hétmilliárdos korábbi évekről áthúzódó tartozása van az önkormányzatnak különböző cégek illetve szervezetek felé. Ezen felül az idén ismét benyújtotta 1,8 milliárdos támogatási kérelmét az állam felé, hisz az idén sincs meg a fedezet az ez évi kiadásokra. Jelenleg revizorok vizsgálják a pénzügyi kiadásokat, s várhatóan szeptemberre készül el a jelentésük. Ekkor derül majd ki a pontos helyzet.
Addig sem ülhetünk azonban ölbe tett kézzel, ezért valamennyi párttal haladéktalanul konzultációt kezdeményezünk arról, hogy ki, milyen intézkedéseket látna építőnek. Ma már megismertük a Jobbik kezdeményezését, s a napokban egyeztetünk a többi párttal is.
Szeptemberben pedig a konzultációkat követően így összehívható egy rendkívüli ülés, amely közösen érdemi intézkedéseket tud elfogadni a város működőképessége érdekében".
Forrás: ÖPE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

