Nyitás a Püspökkertben: még a titkos alagút is ingyen lesz látogatható
2015. augusztus 11. kedd 14:02

A Pécsi Püspökség turisztikai nagyberuházásai lezárulnak. Európai uniós pályázati forrásból a „Püspökvár Titkai - a Püspöki Palotától a Dzsámiig" című projekt keretén belül az egyházmegye hét Pécs-belvárosi épületet tudott megújítani.
Köztük a Pécsi Székesegyház délkeleti tornyát és déli tetőszerkezetét, a Püspöki Magtárat, a Pécsi Belvárosi Templomot (Dzsámi), a Püspöki Palotát a hozzá tartozó püspöki kerttel és földalatti, „titkos átjáróval", a Csontváry Múzeum épületét, valamint a Káptalan utcai Kanonoki palotát és Zarándokházat.
Augusztus 22-én este kivételes keretek között, a nagyközönség számára megnyitja kapuit a mediterrán hangulatú püspöki kert. Ez alkalommal ingyenesen lesz látogatható a kertet a Püspöki Pincével és Magtárral összekötő alagút.
A titkos alagút, amelynek története a középkorig nyúlik vissza, különleges szerepet kapott a 20. század második felében. A pinceszárny a püspök és papjai közötti titkos megbeszélések helyszíne volt a pártállami időkben, amikor az államvédelmi és egyházügyi hatóságok folyamatosan megfigyelték a klerikusokat, és a püspöki rezidenciába és kertjébe mindenütt lehallgató-készülékeket telepítettek.
A nagy múltú alagút kivételes környezet a kommunista egyházüldözés vészterhes napjainak korhű bemutatásához és az üldözött papok emlékének ápolásához.
Ezen az estén az Egyházmegye főpásztora arra hívja a pécsi polgárokat, „hogy felfedezzék a szépet, rácsodálkozzanak elődeink tehetséggel és kitartó munkával létrehozott építészeti és művészeti alkotásaira. Mindez töltse el őket reménnyel, a megújulás jövőbe tekintő lelkületével, és hirdesse keresztény hitünk örömét."
Az Egyházmegye a hivatalos megnyitást megelőző estén, augusztus 22-én, 19.00-23.00 óráig minden érdeklődőt tárt kapuval, különleges meglepetéssel és ünnepi hangulattal vár a Püspöki Palota kertjébe, ahova az északi, Aradi Vértanúk útja felőli nagykapun lehet bejutni.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...

