Nulla forint az EKF kommunikációjára

2008. április 08. kedd 14:30

Nulla forint az EKF kommunikációjára
A pécsi önkormányzat tavaly ősszel fogadta el a módosított kormány-város szerződést, amit azonban közel négy hónapja nem ír alá Hiller István kulturális miniszter. Az új megállapodástervezet szerint Pécs és a kormányzat közösen ír ki közbeszerzést helyi, illetve országos és nemzetközi marketing feladatokra - azonban mint kiderült, ebből, a pécsiek által szorgalmazott elképzelésből, aligha lesz valami.

Az eredeti - elvileg még érvényben lévő - megállapodást 2006 őszén kötötte meg Pécs és a kormányzat. Ebben a felek rögzítették, hogy míg a város hatszázmilliót, addig a kulturális tárca a Hungarofest Kht.-n keresztül 2011-ig 1,2 milliárdot költ a programok bevezetésére, megismertetésére és népszerűsítésére. Az akkori elképzelések szerint az EKF-programjának lebonyolításáért felelős pécsi Kht., illetve a központi közhasznú szervezet külön-külön közbeszerzési eljárás keretén belül hirdette volna meg a feladatot.

Ám az időközben, 2007. nyarán Pécsre érkezett Mészáros András javaslatára az önkormányzat tavaly ősszel belement az eredeti szerződés módosításába, e szerint pedig a kormányzati és városi pénzekre együttesen írják ki a közbeszerzést - így a teljes forrás felett is pécsiek diszponálhatnának.

Szász Andrea, a Pécs2010 menedzsment központ kommunikációs igazgatója szerint azért kérték a módosítást, hogy a kommunikációs és marketing pénzek felhasználása egységes stratégia mentén történhessen, e stratégiát azonban az április harmincadikáig elkészülő művészeti koncepció megléte után tudják majd véglegesíteni, így várhatóan csak ezután lehetséges a folyamat elindítása.

Mindenesetre, a 2006 óta eltelt közel másfél év alatt is lett volna alkalma a Hungarofestnek a nemzetközi és országos promócióra - ám információnk szerint sem közbeszerzési eljárást nem folytattak le a rájuk eső források felhasználására, sem egyéb kampányt nem indítottak a pestiek.

A Hungarofest Kht-től szerettük volna megtudni, hogy a - 2006-ban aláírt kormány-város szerződés szerint a 2011-ig az EKF nemzetközi és országos kommunikációjára szánt - keretből 2007-ben mire és mennyit költöttek el. Arra is választ vártunk, hogy a pénz felhasználása az időközben módosított - még nem szignózott - szerződésnek megfelelően hogyan és mikor történik majd meg.

A rendezvényszervező munkatársa csak annyit közölt munkatársunkkal, hogy ez ügyben a Hungarofest Kht. nem nyilatkozhat, kérdéseinkre a megfelelő tájékoztatást az OKM sajtóosztályán kaphatjuk meg.

Egy hét malmozás után meg is kaptuk.

A kulturális tárca médiaosztálya szerint az elmúlt évben kommunikációs csapatot hívott össze az EKF kormányzati koordinátora, hogy 2007 nyarára elkészüljön a stratégiatervezet. Ez Pécs és az OKM közös "plenje" volt, hiszen fele-fele arányban delegált a két fél tagokat a "boardba" - de ezt az új főigazgató nem fogadta el. A minisztérium szerint Mészáros arra tett ígéretet, hogy 2007 szeptemberére a pécsi kht. kommunikációs csapata új stratégiával áll elő - az ígért anyag azonban azóta sem jutott el az OKM-hez.

Az 1,2 milliárdos kommunikációs keretből - mint megtudtuk - a pestiek eddig mindössze hatmillió forintot költöttek el, ezzel az összeggel a júliusig működő kommunikációs board külső szakértői munkáit fizették ki.

A közös közbeszerzési eljárás elindításával kapcsolatban a kulturális minisztérium sajtóosztálya lapunkkal azt közölte: az OKM-es kommunikációs forrást nem lehet átadni Pécsnek, ennek ugyanis törvényi akadálya van.

A tárca véleménye egyébiránt az, hogy más EKF-városok példájából tanulva a nemzetközi kommunikációt nem kell túlságosan korán elkezdeni.

Linz 2009-ben lesz EKF, idézték a sógorok példáját, s az osztrák város csak 2008 folyamán erősíti nemzetközi marketingjét - Pécs esetében ezt tehát 2009-ben érdemes csúcsra futtatni. Ettől persze már most is el lehetne indítani a hírverést, de - vélik - sokkal fontosabb lenne Pécs és a régió lakosságát megnyerni 2008-ban, ami viszont, a megállapodás szerint, a Pécs 2010 Kht. feladata - érvel a minisztérium.

A tárca álláspontja szerint a lényeg: mind a helyi-regionális, mind az országos-nemzetközi kommunikációnak - Pécs kérésének megfelelően - a pécsi kht. által összeállított kommunikációs és marketing stratégián kellene alapulnia, amelyet tavaly szeptemberre ígértek számukra a pécsiek.

Azóta ezt várják.

(Képünkön Hiller István miniszter.)

B. M. - Fotó: Dittrich Éva