Névadója születésnapját ünnepli a pécsi Gandhi Gimnázium
2014. október 01. szerda 13:27
Száznegyvenöt éve, október 2-án született Mahatma Gandhi. Az évfordulón ünnepélyes keretek között emlékeznek rá a nevét viselő pécsi középiskolában, amely Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye. A Gandhi Gimnázium és Kollégiumban a szóbanforgó rendezvény egy eseményekben amúgy is gazdag tanévkezdés rangos állomása lesz.
Az iskolában ez már sokéves hagyomány, amelyet nem csupán a gyökereikhez való kötődés, hanem Gandhi szellemiségének továbbadása, valamint az intézmény működésének tudatosítása szempontjából is fontosnak tartanak. A 14 órakor kezdődő ünnepi műsort megtekinti India magyarországi nagykövete, Shri Malay Mishra is.
Azután a gimnáziumban öt helyszínen egyaránt Indiához kötődő foglalkozások kezdődnek: lesz jóga, táncház, úti beszámoló, interaktív történelemóra, érdekességek India múltjából - s mindezen felül „indiai teázóban" is leülhetnek a diákok.
Egy nappal később a Gandhiban a sporté lesz a főszerep: az iskola a tavalyi év után idén is csatlakozik a Magyar Diáksport Napja kezdeményezéshez. A többi közt 2014 méteres futást, valamint métabajnokságot (a méta egy hagyományos magyar labdajáték, melyet ütőkkel játszik két csapat - a szerk.) is magában foglaló programot kínálnak a résztvevőknek.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...

