Nem vesz többé szikét a kezébe
2008. július 26. szombat 21:45

- Az egyetem vezetése állítja, hogy havi húszmillióval lépte túl a klinika a számára megadott pénzügyi kereteket, akkor ez nem igaz?
- Ne haragudjon, de ki állapítja meg ezt a keretet? Ők. Az egyetem a társadalombiztosítással köt szerződést a betegellátás finanszírozásra. A TB a teljesítményvolumen korlát miatt csökkentett pénzt biztosítja, ám ezt ők, azaz a PTE vezetése nem adja ide, éppen a belső bajok miatt. Egyszerűen nincsen pénzük, mert adósságba keveredtek. A 22-es csapdájába kerültek. Miért? A világon egyedülálló, hogy azt a produktumot, miszerint minden szívbetegség esetében a halálozási arányt 1,5 százalékra csökkentettük a régióban 21 százalékos bérköltséggel értük el, de most, hogy ilyen megszorítások vannak, ugyanez már eléri az 50 százalékot. Ez azt jelenti, hogy 2006 előtt kaptunk egy összeget a gyógyításra, s a dologi kiadások és bérkiadások aránya 21 kontra 79 százalék volt. Azaz nagyon kicsi élőmunka ráfordítással nagyon sokat termeltünk - mindenhol ez a cél. A következőt kell látni: van egy intézmény, melynek vannak állandó fenntartási költségei - víz, gáz, fűtés -, s nyilvánvaló, hogy ha minél több betegek tudunk ellátni, annál kevesebb lesz az egy betegre jutó ilyen költség.
- Az egészségügyi finanszírozás átalakítása anyagi csapás is volt egyben.
- A Molnár Lajos és Horváth Ágnes nevével fémjelzett egészségügyi átalakítások során a korábbi támogatásunkból levettek egy milliárdot, így a három és fél helyett csak két és fél milliárd folyik be, ezzel együtt a közel egymillió beteg ellátása mellé még félmillió páciens kezelését is megkaptuk. 2006-ig azért tudtunk gazdaságosan dolgozni, mert (34 szakdolgozónk van az orvosokon kívül) átlagosan naponta hat-hét nagyműtétet végeztünk, ma egy-két ilyen van. Amikor hagytak minket dolgozni 30-40 szívkatéteres beavatkozásunk volt, ma ugyanebből csak 6-12 van. S közben mindenki hallhatta - például Kolonics Gyuri tragédiája kapcsán-, hogy hirtelen halállal halnak meg nagy számban az emberek az országban. Mi 2006 előtt egy olyan szisztémát dolgozunk ki itt, a három dél-dunántúli megyében, melynek segítségével ki tudtuk emelni a populációból a veszélyeztetetteket. Ám ezek az emberek ma már ide sem kerülnek.
- Ha korábban ennyivel több műtétet végeztek, akkor azoknak a betegeknek mi a sorsuk, akik el sem jutnak a klinikára?
- Tessék elmenni a falvakba, és megnézni a frissen hantolt sírokat. Ott vannak. Nem is látjuk őket. Irracionális az egész. A hippokratészi eskü szerint a salus egrotis suprema lex esto, azaz a beteg üdve a legfőbb. Ám, ha mindezt elvetjük, és csak a közgazdasági szemlétet vesszük elő, akkor is irracionális döntési sorokban van részünk. Azaz, ami gazdaságos volt, azt gazdaságtalanná tették, az állam ugyanis a munkánkat finanszírozná, de itt ezt nem engedik. S közben emberek halnak meg. Sokan.
- És ezt nem ismerik fel?
- De. Nem igaz, hogy nem ismerik fel, nem ostobák, hogy miért így cselekszenek, annak nem tudom az okát. Nincs ugyanis racionális magyarázat, így nekem kellett egy irracionális döntést meghoznom. Öt éve kinevezett igazgató voltam, egyetemi tanár, rengeteg pozícióval: minderről lemondtam, de egyvalamiről nem, arról, hogy ezt a dolgot tisztázzam. Amíg az intézmény dolgozója vagyok, addig éppen a belső helyzetre vonatkozó magyarázatokat nem tudom elmondani, de az állammal kapcsolatos dolgot már elintéztem. Közöltem: ez genocídium, és másfél éve kiléptem a szakmai kollégiumból, ami állami állás volt. De itt cinkossá válok, ha ezt a helyzetet elfogadom. Nem beszélve arról, hogy miután nem dolgoznak a műtőben - éppen az említettek miatt -, azt mondják nekem, írjam alá az elbocsátásokról szóló papírokat. Hát nem.
- A klinikán felállt egy nagyon jó csapat. Velük mi lesz?
- Nem egy nagyon jó csapat, hanem egy világbajnok csapat. Ha én bennmaradok, akkor ez a csapat szétesik. Ez abból is látszik, hogy a rektor leváltott az igazgatói pozíciómból, teljesen jogtalanul. De én ezt nem először tapasztalom. A budapesti Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem szív- és érsebészeti klinikáján ugyanezt tették velem, s kilenc évig jártam a bíróságra, amíg végül megnyertem a pert. És mit csináltam volna, ha egy évtized után visszahelyeznek igazgatói pozíciómba?
- Zalaegerszegen is hasonló konfliktusban volt része.
- A zalaegerszegi másfajta konfliktus volt, annak valószínű politikai háttere lehetett. Pongrácz Gergely felkérésére 1997. október 23-án én tartottam a beszédet a Corvin közben. Akkor Budapesten, a Puskin utcában laktam. A rádiónál hallottam, hogy a Corvin közben azt skandálják: „Vesszen Horn! Vesszenek a zsidók!" Ezek után sokáig gondolkoztam, hogy elmenjek-e, hisz zsidóznak. Mégis elmentem, és jól tettem, hiszen mikor odaértem, látszott, hét-nyolc ponton két-három ember egymásnak jelez, mikor megkezdődik a skandálás, vagyis a provokáció. Megtartottam a beszédet, s ettől kezdve egyszer sem hangzott el ez a szöveg. Valószínű, hogy a provokációt én hiúsítottam meg. Ezután leállították Zalaegerszegen a szívsebészeti tevékenységet, pedig korábban semmiféle gond nem volt. Rendelkeztünk a megfelelő eszközökkel és pénzben sem szűkölködtünk. A Haynal Imre egyetemen, amikor leállították a szívsebészeti tevékenységet, akkor ötvenhárman vártak arra, hogy megműtsem őket. Mindegyikőjükkel leültem beszélni, s elmondtam nekik: nem valószínű, hogy én meg tudom őket műteni, ezért keresek nekik másik orvost. Ám, tizenegyen ragaszkodtak hozzám. Ez a procedúra 1992-ben kezdődött és 1994-re mind a tizenegy beteg meghalt. És akkor megfogadtam, hogy én többet beteg halálát nem okozom. Mert a kérdés bennem maradt: vajon mindent elkövettem-e, hogy megmentsem őket? Vagy a hiúság munkált bennem, az, hogy én értem akár meghalni is tudnak betegek? Nem dolgozott-e bennem a Sátán? Ezért, amikor Zalaegerszegen ugyanezt tették, akkor volt már egy fogadalmam, s így sorsközösséget vállaltam a betegekkel: nem ettem. Ez nem sztrájk volt, ugyanis mindez azt jelentette, hogy étel nélkül éppen addig élhetek, amennyit azok a betegek, aki műtétre vártak. Ez volt az én 1997-es sorsközösség-vállalásom, amely után a hatalom nyolc nap alatt letette fegyvert, és indulhattak az operációk.
- A pécsi betegek sorsa mi lesz?
- Láttam, látom az események alakulását, és miután már van tapasztalatom, tudom, mit terveznek, így beteget egy idő óta már nem vállaltam, és az elmúlt héten elvégeztem életem utolsó operációját is. Soha többé kezembe szikét nem veszek. A volt betegeim pedig bármikor kereshetnek, tudják a számom, éjjel is elérnek. Én operáltam vagy nyolcvan egyetemi tanárt, politikusokat, közéleti személyiségeket. Az én tapasztalatom, a szívsebészeti- és fizikai képességeim is a csúcsponton vannak. Ki a vesztes? Elsősorban a beteg. De hallotta Ön szólni azt a kört - az egyetemit -, hogy nekünk szükségünk lenne Papp Lajos szívsebészre?
- Többször emlegették, hogy az egyetem négymilliárdos hiányából úgy 2,5 milliárdot a szívcentrum építésére beígért, majd a Medgyessy-kormány által nem teljesített hiteltörlesztés összege tesz ki.
- Nem így van. 1995-ben Toller László szocialista képviselő lobbizta ki azt, hogy Pécsett, állami beruházás keretében 3,6 milliárdból szívgyógyászati központ létesüljön, egy évvel később aztán - miután elüldözték elődömet - a kormányzati ellenőrzési hivatal lejött Pécsre, és kérte a megvalósíthatósági tanulmányt, hogy vajon miért van szükség egy ekkora beruházásra, hogyha az Irgalmasok útján már van egy szívsebészet. Az akkori rektor, Bauer Miklós körbe szaladta az országot, mert egy szívgyógyásznak kellett volna ezt a tanulmányt elkészíteni, és az intézmény vezetését átvenni. Utolsó körben ért el hozzám, mert senki nem vállalta a feladatot. Akkor én is csak a megvalósíthatósági tanulmányt írtam meg, és megvédtem az intézményt, pedig ekkor volt a Bokros-csomag. Ezt követően 97 áprilisában letették az épület alapkövét, és rájöttem, hogy nem tudom a centrumot úgy felépíteni, hogy Zalaegerszegen vagyok főállásban, így eljöttem Pécsre. Három év alatt felépült a ház, de kiderült, hogy az akkori gazdasági vezetés, a célzott 3,6 milliárdból 1,6-ot másra költött. A négyszáz ágyas klinikának nem volt szünetmentes áramforrása, és az egyetem nem rendelkezett központi sterilizálóval. A szívgyógyászati klinika számára ez a kettő úgy százmillióba került volna, de mit csináltak, megépítették a beruházási pénzből. Kész volt tehát az épület, de hiányzott 1,6 milliárd, melyet az eszközre kellett volna költeni. Így erre aztán kölcsönt vett fel az egyetem. Veszekedtem Kövér Lászlóval és Mikola Istvánnal is, azt mondtam: ezt a kölcsönt át kell vállalnia a kormánynak. Az Orbán-kormány ezt meg is tette, majd 2002-ben a Szili Katalin is megígérte, hogy törlesztik a hitelt. Persze a szocialista kormány egy árva garast nem fizetett. Akkor azt mondtam a kollégáimnak: nem panaszkodunk, hanem megtermeljük ezt a pénzt. Az adósságot kitermeltük, s még kétmilliárdot be is tettünk az egyetem kasszájába. Ezt azért tehettük meg, mert a szívgyógyászat finanszírozása - éppen a műtét magasabb támogatása miatt - jobb, mint más területeken. Az a baj, hogy tavaly lejárt ez részlet, és azóta az egyetem adóssága megduplázódott, és ezt nem lehetett a szívgyógyászati klinikára fogni.
- Megvádolták, hogy privatizálni akarta a pécsi szívgyógyászati klinikát.
- Soha nem egyedül mentem el a rektorhoz, mindig harmadmagammal, két igazgatóhelyettesemmel, Cziráki Attila docenssel, és Horváth Iván docenssel. Elmondtuk a rektornak, hogy nagy baj van. Az állam nem tud pénzt adni, az egyetem el van adósodva, valamit kellene tenni, mert összeomlik a rendszer. Elmondtuk az ötletünket, hogyan lehetne a helyzetet normalizálni, és megkérdeztük, elinduljunk-e az általunk kitalált úton. Azt mondta, igen. Mindig úgy jártunk el, ahogy ő mondta. Magyarul: a rektor elsütötte a startpisztolyt, majd ugyanezzel hátba lőtt, és most, hogy leváltott az igazgatói pozícióból még meg is tapos. Gábriel Róbertről többet nem akarok beszélni, a történetnek ez egyelőre az elmondható része.
- Ami végül kiváltotta, hogy nyugdíjba vonul, az a tervezhető műtétek kéthetes leállása volt.
- Azóta is állunk. Azt nem értik meg, hogy a szívbetegség egy katasztrófa: nem tudjuk, mikor következik be, nem tudjuk, hogy mi lesz a vége. Ám vannak előjelek, ugyanúgy, mint a földrengés előtt, az állatok elkezdenek menekülni, a tűzhányó elkezd pöfögni. A koszorúér betegségnek hasonlóan vannak előjelzései. Mi megtanítottuk a régióban az egészségügyben dolgozóknak, hogy ezeket a jelzéseket komolyan vegyék, és ha kell küldjék tovább hozzánk a beteget, mert mi a klinikán megkatéterezzük, vagy megoperáljuk őket. Ez a másodlagos prevenció (az elsődleges az, amikor a betegséget előzzük meg), azaz amikor az infarktust, vagy a halált előzzük meg. Ebben fantasztikus eredményt értünk el, hiszen felére csökkentettük az infarktusos halálesetek számát. Most az van, mintha a tűzoltók csak akkor mennének ki, amikor már lángokban áll a ház. A két hét leállással azt mondták: csak akkor hívjatok tűzoltót, amikor már minden ég. Akkor kimennek, és eloltják tüzet, de a ház vagy megmarad, vagy odaveszik.
- A napokban nyílt levelet fogalmazott meg a „Magyar Nemzethez" és nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát, amelyben említés tesz az orvosok közötti tabutémáról, a hálapénzről is.
- A rektor most rendelte el a vagyonnyilatkozatok leadását, és amikor neki elküldtem zárt borítékban, a világhálóra is feltettem. Ott van minden, amit tizenkét éves korom óta szereztem. Mert nincs mit titkolnom, állok az emberek előtt, egész életemmel. Ahogy nyílt levelemben is megírtam: sok bűnt követtem el, de soha korrupcióban nem vettem részt. Hogy állhatok az emberek elé, ha magamat nem tisztázom legelőször? Tessék megkérdezni a betegeket, hogy Papp Lajos életébe egyetlen egyszer kért-e pénzt gyógyításért, előre elfogadott-e pénzt, árult-e lehetőséget? És hányszor utasította vissza? És amit kapott hálapénz gyanánt, azt hogy forgatta vissza? Amit a betegektől kaptam azt részint a klinikai negyvennégy dolgozónak negyedévenként odaadtam, a fönnmaradó részből beutaztam a Kárpát-Hazát, hogy amit a betegek adtak, abból elmondhassam, hogyan lehet a betegséget megelőzni. A megtartott hálapénz után pedig adóztam, a törvényben ez benne van, bár az orvosok ezt nem teszik meg.
- Nem volt előzmény nélküli a nyílt levél sem, hisz aláírta a Marciusi Chartát, s korábban is vállalt a közéleti szerepet.
- A szerepléseim soha sem voltak politikai indíttatásúak. Én a magyar nemzet szolgálom, és nem pártokat. Tudom, hogy telefonjaimat lehallgatják, figyelnek, ezért minden élő kapcsolatot - pedig vannak barátaim a Fideszben, Orbán Viktorral is jó viszonyban vagyok - a Fidesszel megszakítottam. Én teszem dolgomat. Nem kapcsolhatnak össze senkivel. Persze, most, hogy nem tudnak a Fideszre, a szélsőjobboldalra tolnak.
- Gábriel Róbert rektor már várja az Ön nyugdíjba vonulását. És Ön?
- Én a gyógyításra esküdtem, és úgy döntöttem, hogy Nemzetemet fogom gyógyítani, és nem csak a pécsi, hanem mind a hét magyarországi szívgyógyászati egyetemnek segítek majd. Az új minisztert, Székely Tamást nagyon régről ismerem, és jó szakembernek tartom, ma is informális kapcsolatban vagyunk. Ha igényt tart rá, segítek neki abban, hogy a centrumok helyzete javuljon. Tudni kell: üres a kassza. Székely Tamás pedig miniszter, aminek eredeti jelentése az, hogy szolga, s ő csak egy politikai faktor a kormányban. De nem mindegy, hogy a rábízott pénzeket miként használják fel, trezorra, vagy gyógyszerre költik-e a pénzt. Biztos vagyok abban, hogy Székely nem fogja trezorra fordítani, mint Horváth Ágnes, s a lehetőségekhez mérten a jobbat választja majd, mintsem a rosszat. És ezt sem kis dolog ebben a helyzetben.
- A jelenlegi egészségügyi rendszert morális értelemben is meg kell menteni?
- Mindenkinek meg kell vallani bűnét, mindenkinek tisztáznia kell magát. Mindenkinek el kell határoznia, hogy szeretné megváltoztatni a rendszert. Ugye, azt mondja Gyurcsány, hogy a politikusoknak hazudnia kell, de én soha nem hazudtam a beosztottjaimnak, a betegeimnek. Tessék megtisztulni, tessék áldozatot hozni: egzisztenciáról, hírről lemondani. Nem lehet cinkossá lenni, eddig és ne tovább! Nincs hova hátrálni.
Bóka Máté - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- A házasság érvénytelenségének egyes...
- Keszthely helyett...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...