Nem kémikus a közterület-felügyelő
2010. december 20. hétfő 18:57

A sózást tiltó rendelet betartatása a baranyai megyeszékhelyen a közterület-felügyelet feladata, a cég munkatársai azonban, mivel nem kémikusok, inkább arra figyelnek, hogy a lakók elvégezték-e a házuk előtti szakasz síkosságmentesítését.
- A felügyelet járőreinek nincs arra lehetőségük, hogy megvizsgálják, mivel szórták fel a járdát, nem hinném, hogy az a legfontosabb dolgunk, hogy a földön található anyagot elemezzük - mondta Schranz Richárd, a pécsi közterület-felügyelet vezetője.
A hagyományos konyhasó mellett persze vannak más "egyszerű" módszerek, amelyek használatával megszüntethető a jégpáncél: ilyen, régóta használt anyag például a homok, a faforgács vagy a hamu.
Utóbbi alkalmazását Kiss Ibolya, a PTE Természettudományi Karának oktatója azért nem tartja szerencsésnek, mert a fa égési végterméke erősen lúgos kémhatású, ami ugyancsak káros a növények számára.
A boltok mindenesetre felkészültek a környezettudatos vásárlók rohamára, a nagyobb üzletekben ugyanis kapható az ún. környezetbarát jégoldó - igaz, lényegesen drágábban, mint a hagyományos só.
- Mi kétfajta ilyen terméket árulunk. A drágábból - amely legnagyobb részt kálcium-kloridot tartalmaz - a tíz kilogrammos kiszerelés 3290, a huszonöt kilogrammos pedig 7490 forintba kerül. Az olcsóbb jégoldóból csak tíz kilogrammos csomagunk van, ezért 1690 forintot kérünk - tudtuk meg Szkibó Józseftől, a pécsi Praktiker áruház vezetőjétől, aki hozzátette: az olcsóbb termék jól fogy, a nyolcvan darabos készletükből már közel ötven csomagot eladtak.
A Baumax-ban csak egyfajta környezetbarát jégoldót árulnak, a tízkilós kiszerelés ára 1690 forint.
A növényeket nem károsító síkosságmentesítők tehát megtalálhatóak a boltok kínálatában, melyekből tavalyhoz képest többet értékesítettek - de a polcokon ugyanúgy ott sorakozik a nagy kiszerelésű hagyományos só is, amely iránt a szabályozás ellenére is megmaradt az élénk kereslet.
Lóczi Szidónia, a pécsi közutak síkosságmentesítését végző BIOKOM Kft. PR-menedzsere úgy tájékoztatta a Pécsi Újságot, hogy - bár az említett jogszabály erre nem kötelezi őket - a cég a belvárosban környezetbarát anyaggal, kálcium-klorid oldattal tisztítja az utakat. A többi szakaszon egyelőre marad a hagyományos só és a kőzúzalék keveréke, hiszen a sózás tilalma csak a terekre és a járdákra vonatkozik.
Képünkön: raklapokon a környezetbarát jégoldó.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...