Nem jogerősen 2 év 3 hónapra ítélték és eltiltották a tanítástól B. Mihály mohácsi rajztanárt
2013. március 21. csütörtök 14:06

A Pécsi Járásbíróság a mai napon megismételt eljárás keretében bűnösnek mondta ki B. Mihály mohácsi lakost 14 rendbeli szemérem elleni erőszak bűntettében - közölte szerkesztőségünkkel dr. Hajdu István szóvivő.
A határozat ellen a vádlott és a védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhíté sért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A per a Pécsi Törvényszéken folytatódik.
A Pécsi Járásbíróság új eljárásban hozott döntést az ügyben. A pedagógust a mohácsi bíróság korábban bizonyítottság hiányában felmentette a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vádja alól, de elmarasztalta a hamis szoftverek miatt, a másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék viszont eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet.
A tárgyalás nagy része a kiskorú sértettek és a bűncselekmény jellege miatt zárt ajtók mögött folyt, csak a korábbi rendőrségi nyilatkozatokból tudható, miért indult eljárás B. Mihály ellen.
Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya az MTI-nek korábban azt mondta: a gyanú szerint a rajztanár a tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt fajtalankodott a felügyeletére bízott tizenkét év alatti gyerekekkel. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két diák vett részt.
A rendőrség az ügyben 2008 decemberében, egy hatéves kislány édesanyjának a bejelentésére indított nyomozást, később nőtt a sértettként számon tartott tanulók köre. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki.
Magyar György, a vádlott ügyvédje a nemi erkölcs elleni bűncselekményekre vonatkozó korábbi felmentő ítélet után újságíróknak azt mondta, hogy a bíróság szerint védence speciális személyiség, túláradó szeretettel fordult tanítványai felé, és ezt könnyű félreérteni. Hangsúlyozta: a gyermekek elmondásán kívül semmi nem támasztotta alá azt az állítást, hogy a vádlott molesztálta volna a kiskorú gyerekeket.
A jogi képviselő a csütörtöki elmarasztaló határozat után úgy nyilatkozott: a büntetés rendkívül humánus lenne, ha védence elkövette volna a terhére rótt bűncselekményt, de ártatlan. Megjegyezte, tekintettel arra, hogy a bíróság a szabadságvesztésbe beszámítja az előzetes fogva tartásban töltött időt, ügyfelének nem kell börtönbe vonulnia.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Prostitúcióra kényszerített két lányt...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Megérkezett Pécsre az élet védelmét...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...