Nem emelkednek a közüzemi díjak
2010. június 25. péntek 14:25

Bevezetőjében a polgármester kijelentette: Pécsett nincs szükség a már megszokott, rutinszerű díjemelésekre, hiszen a helyi közszolgáltató cégek ki tudják gazdálkodni az esetlegesen elmaradó bevételeket - példaként említette a Biokom esetét, amelynek kétszázalékos díjemelési kérelmét utasították el.
Hozzátette: sok esetben indokolt ugyan a tarifaemelés, de a mostani sanyarú gazdasági helyzetben a városnak az a dolga, hogy segítsen a rászorulókon, megkönnyítve mindennapi boldogulásukat.
A város saját cégeinek átszervezésével kíván megtakarítani, a munkafolyamatok ésszerűsítésével, a felesleges feladatok megszüntetésével pedig költséghatékony működtetéssel próbál tényleges vagyongazdálkodást folytatni.
Páva Zsolt elmondása szerint jó irányba haladnak az önkormányzati tulajdonú vállalatok átalakításai, példaként említve a Holding, a Tettye Forrásház és közlekedési vállalat üzemeltetésére vonatkozó strukturális változtatásokat.
Azáltal, hogy Pécsett - az országban egyedülálló módon - nem változnak a közüzemi díjak, egy átlagos család évente mintegy harmincötezer forintot spórolhat meg, ugyanis ennyit tettek volna ki a tervbe vett áremelések.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...