Nem akármilyen makettet lopott egy vendég egy pécsi hotelből
2022. február 08. kedd 08:39

A rendőrök megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosnak azt a százezer forint értékű makettautót, amelyet egy pécsi szállóról lopott el egy férfi.
Egy pécsi szálló vezetője tett feljelentést a rendőrségen január 21-én arról, hogy a szálló társalgójában található vitrinből egy százezer forint értékű autómakettet, az egyik szobából pedig egy törölközőt tulajdonítottak el.
A sértett a rendőröknek azt is elmondta, hogy visszanézték a kamerafelvételeket, amely alapján felismerték a tolvajt, aki az egyik vendégük volt. A rendőrök pár órán belül Pécsett, a Diana téren elfogták a lopással gyanúsítható 28 éves helyi férfit.
Előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Tettét beismerte, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy miután ellopta az autómakettet, azt eladta egy ismerősének pár ezer forintért, a törölközőt pedig egy kukába dobta.
A rendőrök a férfi ismerősénél megtalálták, majd lefoglalták a makettet, és február 4-én visszaadták azt a tulajdonosnak. A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Új közösségi házat nyit Pécsett a...
- Baranyában is újra szállást keres a...
- Baranyában is megnyíltak a...
- Visszaállítják a sorkatonai...

