Nehéz sorsú nagycsaládosoknak tartanak életvezetési tábort Pécsett
2017. július 10. hétfő 17:56

Az Együtt az Életért Egyesület idén negyedik alkalommal szervez nehéz körülmények között élő családok számára életvezetési tábort, "Jövőt építünk" címmel - írja a pecsma.hu . Ezekben a táborokban a hétköznapi életet segítő ismereteken túl a közösségi élmények családformáló hatásait is megtapasztalhatják a résztvevők. Kilenc pécsi, Pécs környéki és baranyai család költözik be hétfőn a Nagy Lajos Gimnázium kollégiumába, hogy részt vegyen a nyolcnapos, bentlakásos nyári táborban.
A lap cikkében olvasható, hogy az Együtt az Életért Egyesület a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülettel karöltve, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet támogatásával hozta létre a "Jövőt építünk" elnevezésű nyári tábort nehéz körülmények között élő családok számára. A tábor foglalkozásai elsősorban a hétköznapi ismeretek megszerzését, az önismeret és a felelősségérzet formálását segítik, amelyek könnyítenek az élethelyzetek megoldásában.
A nyolc napon átívelő, egymásra szervesen épülő programok keretein belül részt vehetnek a családok csoportképzésen, önismereti programon, de lesznek kommunikációs tréningek, munkába állást segítő képzések, és olyan pécsi látogatások is, mely helyszínekre adott esetben nem juthatnának el ezek a családok.
- Kiemelt hangsúlyt fektetünk a nyolc nap alatt az egészség témakörére is. Nagyon jó tapasztalataink voltak az utolsó alkalommal, ugyanis ez alatt gyógytornászok és dietetikusok is eljöttek a családokhoz, hogy felmérjék a gyermekek egészségi állapotát, és a látottak alapján személyre szabott tanácsokat adjanak a családoknak a kisebbek állapotáról - meséli Varnyú Ildikó, az Együtt az Életért Egyesület szakmai vezetője.
További részletek ITT olvashatók.
EQM - pecsma.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...

