Negyven éve szentelték pappá Gesztesy Andrást
2015. június 23. kedd 11:23

Gesztesy András atya ünnepelni hívta híveit, barátait, közösségeit pappá szentelésének negyvenedik évfordulóján a napokban a Bártfa utcai Szent István templomba és a szentmisét követő kerti beszélgetésre és agapéra.
Dr. Gesztesy Andrást 1975-ben szentelték pappá, majd tíz évig Dunaföldváron szolgált. Káplánként létrehozta az egyházmegye legfontosabb lelkipásztori közösségi hálózatát, énekkart alapított, nyári táborokat, lelkigyakorlatokat és teológiai levelező tanfolyamot szervezett.
1989 után a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanára lett, s ezzel párhuzamosan a Pécsi Tudományegyetemen másfél évtizedig tanított. Szakterülete a fundamentális teológia, amely a vallással, a kinyilatkoztatással, Jézus Krisztus tanításával és az egyháztannal kapcsolatos alapkérdéseket tárgyalja. Minthogy ezeket a területeket mindig sok támadás érte, az apologetikából, vagyis a hitvédelemből a II. Vatikáni Zsinat után kialakult a fundamentális teológia. Ennek lényege, hogy az egyház széleskörűen mérlegelve fölvesse az alaptanításaival kapcsolatos lehetséges ellenérveket, és kidolgozza az azokra adott meggyőző válaszokat.
András atya saját bevallása szerint mindent óriási hévvel végez: az ifjúság lelkipásztori szolgálatát, a fundamentális teológia oktatását, sőt, a keresztény filozófia tanítását is, ahol Jézus Krisztusról, Istenről és eszkatológiáról olyan hallgatóknak tart előadásokat, akik soha nem jártak hittanra és nem olvastak vallási tárgyú könyveket sem.
A teológus 2014-ben munkássága elismeréseként Fraknói-díjat kapott. Ez véleménye szerint annak a lelkesedésnek, annak a hevületnek szól, amely egész munkásságát jellemezte.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Applikációval intézhetik egyszerűen...