Nagyot fog szólni az új Halott Pénz-dal klipje, ami nem is lehetne ennél pécsibb - Videó
2017. május 11. csütörtök 15:41

Nagyon pécsi lesz a Halott Pénz legújabb számának videóklipje, amit csütörtökön a belvárosban forgattak. A Széchenyi téren és a Király utcában bulizó fiatalok és a járókelők hallhatták először az Otthon című dalt.
Bár a forgatás kezdetét délelőtt 11 órára hirdették meg, már jóval előtte benépesült a Széchenyi tér fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt. Voltak akiket csak a kíváncsiság hozott a főtérre, míg mások alig várták, hogy szerepelhessenek a videóklipben. Annak ellenére, hogy tanítási időben zajlottak az események, sok általános és középiskolást lehetett látni, de jelen voltak az egyetemisták is, sőt még egy nagy csapat óvodás is beszállt a buliba.
Mielőtt bármilyen akció kezdetét vehette, sokan igyekeztek közelebbről megismerkedni a Halott Pénz tagjaival, akik nem zárkóztak el ettől, így elkészülhettek a közös szelfik.
Miután már kisebb tömeg gyűlt össze a téren, a Szentháromság-szobor mögött parkoló "filmes buszhoz" terelték az embereket, ott zajlott ugyanis a forgatás első jelenete. A járműből az együttes frontembere, Marsalkó Dávid bukkant fel, aki az őt körülvevő szereplők seregével együtt a levegőben repülő drón felé mutogatott.
A Széchenyi tér után a Király utca felé vették az irányt a forgatás résztvevői, méghozzá a két énekes, Marsalkó Dávid és Járai Márk után kígyózva. A sétálóutca így egycsapásra megtelt vidáman bulizó pécsiekkel.
Mint általában a filmezésnél, itt is többször felvették az egyes jeleneteket, miközben újra és újra felcsendült a hamarosan debütáló Halott Pénz-zeneszám, ami az Otthon címet viseli és Pécsről szól. A szereplők tehát nem csak lehetőséget kaptak arra, hogy egy klipforgatás részesei legyenek, de az elsők között hallhatták az új dalt.
Kiss Alexandra - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- A brutális hőség miatt piros...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...