Művészetek Háza: nincs döntés

2010. november 24. szerda 18:59

Művészetek Háza: nincs döntés
Amint arról már többször is beszámoltunk, a Baranya Megyei Önkormányzat kulturális intézményrendszerének tervezett átalakítása során - egyebek mellett - felmerült a Művészetek és Irodalom Háza esetleges megszüntetésének gondolata is. A megye által működtetett és finanszírozott, ám szinte csak városi rendezvényeket szervező intézmény fennmaradása érdekében megmozdult a civil társadalom is, ám mindaz mit sem ér, ha az érintett felek, a pécsi és a megyei önkormányzat között nem jön létre megállapodás a központ jövőjét illetően.

Egyelőre nincs előrelépés a Művészetek és Irodalom Háza jövőjét illetően, hiszen érdemben továbbra sem kezdődtek el a tárgyalások az érintett felek között. A megye részéről a december másodikai közgyűlési felhatalmazását követően lépnek az ügyben, míg a pécsi önkormányzat több lehetséges javaslat kimunkálásán fáradozik.

- Úgy tűnik, hogy a megegyezéshez inkább a városnak kellene áldozatot hoznia, hiszen a megye jövő évi költségvetésében már nem látni a forrást az intézmény további működtetésére vonatkozóan - tudtuk meg Horváth Zoltántól, a megyei közgyűlés alelnökétől, aki szerint két hónap áll már csak rendelkezésre, hogy megoldást találjanak a problémára.

A Megyeháza a tavalyi évben - a bérleti díjon felül - mintegy harmincötmillió forintot áldozott az intézmény működtetésére. Ezt a jövőben már nem tudja vállalni, ráadásul a ház a megye szempontjából nem kötelezően ellátandó feladatot jelent - ez a nadrágszíj meghúzásakor mindenki számára egyértelmű üzenet.

- A városnak az az érdeke, hogy az intézmény tovább működjön - ezt már Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője mondta a Pécsi Újságnak. Noha egyelőre még nem tudják, hogy milyen keretek között működhetne tovább a kultúrközpont, javában keresik a lehető legjobb megoldást.

Ez pedig a Jelenkor Alapítvány számára is rendkívül fontos, hiszen a kulturális centrum megszűnésével a nívós irodalmi lap megjelenése is veszélybe kerülhet. Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője szerint óriási blamázs lenne, ha az EKF-év végeztével a város felszámolná jellegadó intézményét, különös tekintettel arra, hogy a ház az EKF-projektek egyik zászlóshajójaként lett aposztrofálva:

- Rossz üzenet lenne, ha a zászlóshajó elsüllyedne néhány év után. Ráadásul a belváros Patyomkin-faluvá válna, hiszen nem elegendő, hogy az épületek új közvilágítást kapnak, ha a belső tartalom eltűnik - fűzte hozzá az irodalmár, aki mindennek ellenére úgy látja, hogy a városvezetés érzékelte azt a civil és kulturális összefogásból eredő nyomást, amely a létesítmény megmentésére irányul.

H. L. B. - Fotó: Kováts Judit