MÚOSZ: veszélyben a megyei lapok újságírói
2010. március 09. kedd 22:19
Mint azt a magyar sajtó napja előtt kiadott kommünikében kifejtették, néhány helyen még tartanak a kollektív szerződésekről szóló egyeztetések, de az már világosan látszik: a megyei napilapokat 20-25 százalékkal kevesebb újságírónak kell majd elkészítenie, mint korábban. Azoknak, akik nem kerültek az elbocsátottak listájára, a korábbi bérükért kell teljesíteniük az "irreálisan magas normákat" .
Kitérnek arra is, hogy a központi kiadói direktívákat csaknem mindenütt a főszerkesztők hajtják végre, s kicsi a mozgásterük. A központi szerződésekben ugyan nincsenek rögzítve a teljesítménykövetelmények, de minden újságírónak havonta legalább 75 flekknyi szöveget kell megírnia ahhoz, hogy megkapja az -"amúgy is igen szerény" - alapfizetését.
A megyei lapok többségénél a norma alatti teljesítményt 20 százalékos alapbércsökkentéssel, a több hónapos alulteljesítést elbocsátással büntetik.
A MÚOSZ érdekvédelmi bizottsága felhívással fordul a megyei lapok kiadóihoz, kérve, hogy a válság terheit ne hárítsák kizárólag az újságírókra. Egyúttal együttműködésre kéri az összes újságíró-szervezetet annak érdekében, hogy sürgősen tárgyalásokat kezdhessenek a hazai kiadók vezetőivel, majd felvehessék a kapcsolatot a külföldi anyacégek vezetőivel, illetve az ottani szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel a magyarországi regionális sajtóban kialakult kritikus helyzetről - zárul a kommüniké.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Elkészült a szépen felújított...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...