"Most kevesebb az időm a kutatásra"

- Fiatal professzornak számít...
- Az orvosi karon hárman vagyunk ötvenévesnél fiatalabb MTA-doktorok - ez a szám nem lehet sokkal magasabb az egész egyetemen se. Ugyanez áll a professzorokra is. Nagyon kevesen vagyunk, valamit tenni kell! Abban az esetben, ha egy orvos megszerzi az MTA doktori címet, a professzori címet is megkapja, de ez nálam tovább tartott, s szinte egyszerre lettem dékánhelyettes és professzor.

- A nyolcvanas évek végén az egyetemi berkeken belül ellenzékinek számított. Később miért vonult vissza a közélettől?
- A családom nem szimpatizált a szocialista rendszerrel, és erre nem is volt okunk: nagyszüleimet kuláklistára tették, ők a kommunizmus előtt jómódú gazdálkodók voltak. Amikor munkába álltam az egyetemen a nyolcvanas években, az intézményt a párthierarchia határozta meg. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember még egy-két évvel a rendszerváltás előtt is azt hitte: a szocializmus örök, és most, csak utólag mondják azt, hogy akkor már érezhető volt a rendszer megroppanása. Fiatalemberként bíztam a dolgok jobbra fordulásában, s szeretettem volna mindezért tenni is. Két-három évig aktívan részt vettem az átalakulásban, az egyetemi újság főszerkesztője, és a reformbizottság legfiatalabb tagja voltam. A rendszerváltás elején a reformhevület volt a meghatározó, később viszont már sokan azon gondolkodtak, hogyan lehet saját előnyt kovácsolni a történésekből. Azt tapasztaltam, hogy a klientúra és a módszertan sem változott meg mindenütt. Csalódtam.

- A rendszerváltás idején betöltött szerepe miatt lettek ellenségei?
- Persze, de én nem vagyok haragtartó, nem maradt bennem tüske az ellentétek miatt. Később azért megtudtam, hogy néhányszor összecsapták a bokámat hátulról, aminek egyik vetülete volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát bíráló cikkeim miatt csak lassabban haladhattam a tudományos fokozatok megszerzésében. Azóta az MTA is más lett...

- Mindig orvos szeretett volna lenni?
- Falusi gyerek vagyok. Gölléről, Fekete István szülőfalujából származom, édesapám ott patikus, immár negyvenkilenc esztendeje. Édesanyám pedig asszisztens, így gyakorlatilag a patikában nőttem fel, hiszen a ház elülső felében ez volt, míg hátul a szolgálati lakás. Sok minden érdekelt, a kémiai és biológia mellett a fizika és történelem is. Szüleim egyszer azt mondták: „édes fiam, most már el kell döntened, hogy orvos leszel", be kell tehát valljam: a szülői kérésnek engedtem. A földrajzi közelségből kifolyólag egyértelmű volt, hogy Pécsre jöjjek tanulni, ráadásul Budapestre egyáltalán nem szerettem volna menni, a fővárosban ma is a lehető legkevesebb időt töltöm.

- Miért éppen a molekuláris sejtbiológia szakterületét választotta?
- A diákoknak mindig azt tanácsolom, hogy ne szakterületet, hanem témavezető tanárt válasszanak, ez esetben ugyanis nem fognak csalódni, ahogy én sem csalódtam, hisz annak idején Kellermayer Miklós volt a témavezetőm. Ő sejtbiológiával, ezen belül főleg a só-vízháztartással foglalkozott. A molekuláris biológia látványos előretörése a kilencvenes évekre datálódik. Azt nagyon nehéz megjósolni, hogy egy-egy kutatási területen milyen áttörés várható, ugyanakkor ez a terület még jelentős potenciállal rendelkezik. Bár az adminisztrációs teendőim mellett kevesebb időm van a kutatásra, jelenleg a gyógyszerek hatásmechanizmusának genetikai háttere foglalkoztat.

- Dékánhelyettesként a hallgatók képviseletét is ellátja, hogyan kapta meg ezt a feladatot?
- Diákjóléti dékáni kinevezésemet annak köszönhetem, hogy jó volt a kapcsolatom a hallgatókkal, korábban Tudományos Diákkört is vezettem, és eredményesen dolgoztunk együtt. Ugyanakkor a diákjóléti dékán pénzügyekkel is foglalkozik, és ez is hozzájárult hozzá, hogy a gazdálkodási dékánhelyettes lássa el ezt a tisztet is.

- Kimondhatjuk-e, hogy az elmúlt évek krízisei után a PTE klinikáinak helyzete stabilizálódott?
- A legkülönbözőbb számok jelentek meg a gazdálkodásról, általában egy-egy kincstári biztos távozása után közvetlenül voltak a legjobbak a pénzügyi mutatói a klinikáknak... Ám, egy biztosnak csak adminisztratív technikái vannak a helyzet ideiglenes „megoldására", a rendszerbe viszont nem tud mélyen beleavatkozni. Sajnos, 2006 áprilisa óta az egészségügy, a betegellátás katasztrófasújtott területté vált, nem csekély mértékben Molnár Lajos és Horváth Ágnes egészségügyi miniszterek ténykedését követően. A jelenlegi klinikai vezetés is igen nehéz körülmények között dolgozik, hatalmas munkát végez.

B. M.