Moór Eszter: Félmilliárd forintot spórol a közfoglalkoztatottakkal idén a pécsi önkormányzat
2013. április 15. hétfő 23:41

A város újabban külsős cégek helyett közfoglalkoztatottakkal oldja meg többek közt a terek és parkok rendben tartását. Moór Eszter bizottsági elnök a Pécsi Újság.hu munkatársának azt mondta, a közmunkások száma "várhatóan eléri vagy meg is haladja az ezer főt, akik összességében egymilliárd forintnyi értéket teremtenek városunkban".
Komoly pénzt fognak meg a pécsi városházán a közfoglalkoztatás révén. Az önkormányzat az idei esztendőben nagyobb hangsúlyt fektet az álláskeresők foglalkoztatására, így nemrég egy - már kiírt - közbeszerzést is visszavontak, a feladatot ugyanis külsős vállalkozás helyett inkább a közmunkásokra bíznák.
- Vannak olyan feladatok, amelyek kifejezetten a közfoglalkoztatási programokba illenek, és úgy gondolom, a parkok és terek tisztán tartása ilyen - vágott bele Moór Eszter, a Népjóléti és Sport Bizottság elnöke. Hozzátette: az állami támogatással járó közfoglalkoztatással éves szinten mintegy félmilliárd forintot spórolnak, de „további félmilliárd forintnyi összegű értéket is teremtenek munkájuk révén".
Leszögezte ugyanakkor a feladatot továbbra is pécsiek végzik majd.
- Pécsett körülbelül háromezer ember vár ilyen jellegű munkára. Úgy vélem, mindenkinek érdeke, hogy a város megtakarítson és helyieket juttasson munkalehetőséghez. Korábban ez nem minden esetben volt így, hiszen a feladattal megbízott cégek részben nem pécsi székhelyűek voltak - fogalmazott a bizottsági elnök.
A bérekkel kapcsolatban megtudtuk, a közmunkások fizetése napi nyolc órás munka esetében bruttó hetvenötezer és százötezer forint között mozog, végzettségtől függően. Mivel a parkok rendben tartása nem igényel középfokú végzettséget, a munkáért a minimálbérnél is kevesebb összeget, nettó negyvenkilencezer forintot fizetnek.
Lesznek azonban olyanok, akik ennél is csekélyebb bért kapnak, igaz, kevesebbet is kell dolgozniuk.
- Idén két részre lehet osztani a közfoglalkoztatási programot. Egyik része a kistérségi Startmunka Program, amelynek keretében várhatóan öt-hatszáz főt foglalkoztatunk majd napi nyolc órában, egészen jövő év február 28-ig - fogalmazott Moór Eszter. Az úgynevezett önkormányzati közfoglalkoztatási programba bevontak viszont napi hat órát dolgoznak majd, így az ő bérük arányosan csökken.
A közfoglalkoztatottak száma várhatóan ezer fő körül alakul idén. Ők - mint megtudtuk-, elsősorban az önkormányzat intézményeinél és nonprofit cégeinél kapnak munkát, feladatuk lesz többek között a graffitik eltávolítása, de az intézmények és a bérlakások felújításából is kivehetik részüket.
Képünkön: közmunkások dolgoznak a Kórház téren.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...