Mohácsi "romaverés": beszüntetett nyomozás
2008. április 15. kedd 16:33
"Az ügyészség lezárta a garázdaság gyanújával indult vizsgálatot, mert nem látta bizonyítottnak, hogy bűncselekmény történt. A határozat ellen az érintettek panasszal élhetnek" - mondta a szervezet szóvivői feladatait is ellátó Petréteiné Malomsoki Csilla.
A hatóság azután indított nyomozást, hogy egy roma fiatalember és barátnője tavaly júliusban feljelentést tett három rendőr ellen, azt állítva: bántalmazták őket. Az eset körülményeinek tisztázását Mohács rendőrkapitánya is kérte az ügyészségtől.
A sértett fiatalember akkor azt mondta: egyik este barátnőjével és rokonával a város egyik benzinkútjánál tartózkodott, amikor három, látszólag ittas állapotban lévő civil ruhás rendőr odalépett hozzájuk. Rövid szóváltást követően kirángatták az autójából, majd őt és barátnőjét többször megütötték, megrúgták, közben származására megjegyzéseket tettek.
Hozzátette: miután a támadók elmentek, a történtekről telefonon tájékoztatták a rendőrség ügyeletét. Azt követően orvoshoz fordultak, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseikről látleletet vetettek fel.
A fiatalember beszámolója szerint a bántalmazás előzménye, hogy korábban autóval ütközött az egyik rendőr édesapjával. Szerinte a rendőr ezt az incidenst sérelmezte.
Az ügyben érintett három rendőr másként emlékezett a történtekre.
Sajtótájékoztatójukon azt közölték, hogy az állítólagos sértett ment oda társaival hozzájuk, amikor "csapatépítő rendezvényről" hazafelé tartva megálltak tankolni.
"Szidalmazta az apámat és a rendőrséget, majd kétszer meglökött, erre én visszalöktem. Sem verekedés, sem cigányozás nem volt" - állította az egyik rendőr, aki elismerte, hogy a sofőr kivételével fogyasztottak alkoholt, de azt mondta, nem voltak részegek.
Közlése szerint még azon az éjjel otthona előtt megjelentek a fiatalember rokonai, folytatva szidalmazását. Lakossági bejelentésre érkeztek a helyszínre járőrök, akik intézkedtek a csoporttal szemben, tagjait hazaküldték.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...