Mobilt rabolt egy fiútól, négy évre ítélték
2018. szeptember 19. szerda 16:03

A Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 19-én, K.Cs. vádlottat rablás bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A férfi Pécsett, 2017. szeptember 9-én, a délutáni órákban, az utcán észrevette, hogy a kiskorú sértett fiú ruházatában egy mobiltelefon van és elhatározta, hogy megszerzi.
Odalépett a fiúhoz, megszólította és egyszer ököllel megütötte a mellkasát. A sértett megtántorodott, ekkor a vádlott ezt kihasználva kiemelte a sértett zsebéből a mobiltelefonját, majd a helyszínről futva eltávozott. A sértett megpróbált a vádlott után futni, hogy telefonját visszaszerezze, de nem sikerült.
Az okozott kár 2.000 forint volt. A telefont lefoglalták és a sértettnek visszaadták az eljárás során, így a kár megtérült.
Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, így az ítélet még nem jogerős.
Forrás: Pécsi Tudományegyetem - Fotó: MTI/Sóki Tamás (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...

