Mesésebb lesz a köztéri karácsonyozás, mint tavaly
2011. november 23. szerda 16:26

Az adventi időszak három hetében, december 2-a és december 23-a között a város apraja-nagyja együtt lehet, tűz körül mesélhet és hallgathatja a meséket, mert a Széchenyi tér a vásár idejére a mesék, az ízek, az illatok, a közös pillanatok és közös ünnep terévé változik. Emellett rég látott vásárosaink is jelen lesznek.
Ott lesz a Széchenyi téren a Bóbíta Bábszínház, Berecz András, a Márkus Színház, közösen díszíthetjük a mézecskalács Dzsámit, a felnőttek megkóstolhatják a város forraltbor-főző csapatainak alkotásait.
Itt pécsi civilszervezetek és a Caritas részvételével karácsonyi „Cipősdoboz akciót" szerveznek: az adakozók cipősdobozokba teszik és adják le a rászoruló családoknak és gyerekeknek szánt adományaikat.
A Művészeti Vásáron pécsi és Pécs környéki művészek alkotásai vásárolhatók meg, az összeállításnál figyelembe veszik, hogy kisebb anyagi értékű művek is szerepeljenek, így a pécsi kortárs művészek alkotásai is kerülhessenek a fa alá.
Kürtőskalács, pecsenyék, rétesek, Pécs-környéki kistermelők finomságai, mesemondók, középkori mutatványok és még sok-sok program gondoskodik a Széchenyi téri jó hangulatról. A Kossuth téren pedig ott várnak majd mindenkit a már évek óta jól ismert kézművesek.
Polgármesteri Hivatal - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

