Megverte volt börtönőrét egy férfi Komlón, mehet vissza
2021. október 11. hétfő 09:12

Komlói Járási Ügyészég gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit,
aki idén nyáron egy komlói élelmiszerüzlet parkolójában megverte korábbi
körletfelügyelőjét.
A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlott korábbi szabadságvesztéseinek végrehajtása során ismerte meg a későbbi sértettet, aki a Büntetés-végrehajtási Intézetben körletfelügyelőként dolgozott.
A vádlott idén július végén egy komlói üzletben vette észre a börtönőrt, akit az áruház
parkolójában fenyegetni kezdett, majd többször ököllel megütötte és meg is rúgta.
A vádlottat az élettársa fékezte meg azzal, hogy több ízben is figyelmeztette, fejezze
be, mert ismét börtönbe kerül.
A sértett, mint a büntetés-végrehajtás hivatalos állományú tagja hivatalos személynek
minősül.
A férfit a Komlói Járási Ügyészség bíróság elé állította, majd a Komlói Járásbíróság a
gyanúsított bűnösségét a vádirattal egyezően hivatalos személy elleni erőszak
bűntettében és könnyű testi sértés vétségében is megállapította, ezért őt 3 év börtönre,
valamint 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosítás érdekében fellebbezést jelentett
be.
Képünk illusztráció.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...