Megütötte, majd kirabolta kiskorú társát
2017. február 20. hétfő 12:17

A Pécsi Járásbíróság február 18-án elrendelte egy fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a fiatalkorú gyanúsított február 16-án az esti órákban Pécsett megtámadta a kiskorú sértettet, mert látta, hogy kezében egy 1000 forintost tart. A sértettet ruhájánál fogva egy padra lenyomta, ököllel arcul ütötte, kezét a pénz megszerzése érdekében kicsavarta.
A sértett a pénzt erősen szorította, a gyanúsított ekkor a zsebébe nyúlt, onnan kivett egy 15.000 forint értékű mobiltelefont, közben eltépte a sértett pulóverének zsebét. Ezt követően elszaladt a helyszínről. Még ugyanezen a napon egy pécsi élelmiszerüzletben bolti lopás miatt intézkedtek a fiatalkorú gyanúsítottal szemben a rendőrök, melynek során ruházatából előkerült a sértett telefonja.
A fiatalkorú gyanúsított ellen több büntetőeljárás is folyamatban van. Alaposan feltehető, a bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára figyelemmel, hogy a gyanúsított megszöknek, elrejtőzne, a sértett és a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné, megnehezítené a bizonyítást, illetve újabb bűncselekményt követne el.
A határozat nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

