Megújulhat a Cella Septichora
2010. március 03. szerda 19:06

Tavaly a sorozatos felhőszakadások következtében többször és több helyen is beázott a központ, a szükséges javítások költségét milliós nagyságrendűre taksálták. Az északi oldalon található üvegfelületek melletti tömítések állaga a nagymérvű gyalogosforgalom miatt erősen megromlott, de a kivitelező folyamatosan javítja azokat.
Az építkezések során nem készült el egy vízforgató-szerkezet, csupán a számára fenntartott akna, így a heves esőzések során az ezen átfolyó víz áztatja a látogatóközpont bejáratát.
Bozóky Anita, a Cella Septichora üzemeltetését végző Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. ügyvezetője a Pécsi Újság.hu érdeklődésére elmondta, hogy a beázások miatti problémák egy részét ugyan már orvosolták, de vannak folyamatosan elvégzendő kisebb mértékű javítási munkák is. A legfontosabb, azaz a külső szigetelési munkálatokra azonban csak tavasszal, a jó idő beköszöntekor kerülhet sor.
Ez már csak azért is szükséges, mert a tervek szerint egy DDOP-pályázat révén 50 millió forintos beruházásra kíván sort keríteni a szervezet - a pályázathoz szükséges húsz százalékos önrészt az önkormányzat már biztosította a kft. felé.
A fejlesztés során a világörökségi helyszíneken innovatív, élmény-centrikus megoldások révén - mint például: információs terek és pontok, háromdimenziós vetítésre alkalmas képernyők, Led-fal, vízfüggöny, fényfestések, különleges installációk a segítséggel élőknek, audio-guide vezetés - a XXI. századi múzeumlátogatás követelményeinek megfelelő komplexum alakulhat ki a közeljövőben.
Horváth L. Balázs - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...