Mégsem lesz mostanában uránbányánk
2009. április 29. szerda 19:58

A Mecsekben, valamint a megyehatárokon számtalan helyen végzett eddig kutatásokat a WE: tavaly nagy mennyiségű, valamint jó minőségű uránérc-lelőhelyekről számolt be a társaság, s kilátásba helyezte, hogy 2011 után akár ismét folyhat az 1997-ben leállított kitermelés.
Barabás László, a WE hazai leányvállalatának ügyvezetője a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, a válság miatt megnehezedett a befektetők, azaz a tőke felkutatása, ráadásul az uránérc világpiaci ára a két évvel ezelőtti szint harmadára esett vissza (igaz így is négyszer annyit ér, mint a pécsi bányászat leállításakor).
Nem lennének meddőhányók
Az urán kinyerésének újabb módszere jóval kevésbé terhelné a környezetet - mondják az ausztrálok, akik fúrólyukon keresztül oxigénnel és szén-dioxiddal dúsított vizet keringetnének az érctartalmú földrétegekben. A vízből a felszínen kivonnák az uránt, majd a maradékot visszasajtolnák a föld mélyére.
Mostantól a hatvanas-hetvenes években készült szakértői anyagok tanulmányozásával törekednek a próbafúrások számának csökkentésére. Igaz, a közeljövőben egyetlen ilyenre sem adnak ki pénzt az ausztrálok, akik már több mint félmilliárdot vertek el térségünkben az uránkutatásra.
Kérdésünkre Barabás elmondta, 2011-ig szól a kutatási engedélyük, amely még meg is hosszabbítható, így amennyiben sikerül befektetőket találnia a konszernnek, no meg az uránérc ára is legalább a mai szinten marad, folytatódnak a fúrások. Amennyiben erre ismét sort kerít a cég, 2,5-5 év kell a bányanyitáshoz.
Képünkön: készülődés uránérckutató próbafúráshoz.
Korb Zoltán - Fotó: vaneminerals.com
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...