Megkezdődött a jelentkezés a pécsi HungaRióra

2013. április 24. szerda 19:34

Megkezdődött a jelentkezés a pécsi HungaRióra

Már lehet jelentkezni a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozóra, amelyet július 24. és 28. között tartanak Pécsett. A rendezvény a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan zajlik, mindennap élő összeköttetéssel a Rióban tartózkodó magyar fiatalokkal - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata.

A pécsi találkozóra július 15-ig jelentkezhetnek 16 és 35 év közötti fiatalok a www.hungario2013.hu honlapon, amely egyúttal részletes tájékoztatást nyújt a programról, a jelentkezés feltételeiről és egyéb gyakorlati tudnivalókról. A programok között van egyebek mellett műhelymunka, koncert, illetve keresztút és közös vigília is.

A honlap tájékoztatása szerint a találkozót két ünnepélyes szentmise foglalja keretbe. Az elsőt július 24-én Udvardy György pécsi megyés püspök celebrálja a székesegyház előtti téren, ahol július 28-án Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK elnöke tartja a záró szentmisét.

Július 25. és 27. között délelőttönként püspökök tartanak majd katekézist a város sportcsarnokában. A tanítások a XVI. Benedek pápa által meghirdetett tematikához illeszkednek majd - olvasható a honlapon.

Az MKPK sajtószolgálata utalt arra, hogy XVI. Benedek pápa Rio de Janeiróba hirdette meg a 2013-as katolikus ifjúsági világtalálkozót. A nagy távolságra való tekintettel az MKPK pedig úgy határozott, hogy a megmozdulással egy időben - az Egerben megrendezett 2008-as Magyar Sydneyhez hasonlóan - ismét nemzeti ifjúsági találkozóra hívja a magyar fiatalokat.

A találkozó alatt a fiatalok bekapcsolódhatnak a Rio de Janeiró-i eseményekbe is élő közvetítéseken keresztül, valamint ottani összefoglalók megtekintésével.

A HungaRiót az MKPK ifjúsági bizottsága szervezi együttműködve a Pécsi Egyházmegyével. A találkozóra a határokon túlról is várnak fiatalokat. A nehezebb anyagi körülmények között élő külhoni magyar fiatalok részvételének támogatására a szervezők szolidaritási alapot nyitottak - tették hozzá.

A szervezők önkéntesek jelentkezését is várják, akik a találkozó szervezésében és lebonyolításában segédkeznek majd.

(mti)