Megint 72 óra a Pécsi Egyházmegye fiataljaival: közhasznú feladatokat teljesítenek
2015. szeptember 30. szerda 07:30

Itt vagyok! mottóval rendezik meg a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű rendezvényt idén, amelybe a Pécsi Egyházmegye fiataljai is bekapcsolódnak az ökumenikus önkéntes szolgálatba, amelynek keretében országszerte keresztény fiatalok csoportjai három napon keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat.
Pécsett október 8-án, csütörtök délután Udvardy György pécsi megyéspüspök és Csizi Péter országgyűlési képviselő nyitja meg a programot a Csontváry Múzeumban.
Ezután ismerkedéssel, játékokkal és a feladatok kiosztásával telik majd az este. A következő két nap során a résztvevőkre játszótér-felújítás, virág- és faültetés, idősek
otthona-látogatás és sok érdekes feladat vár. (Ezekre a programokra még lehet jelentkezni!)
Az Európa több országában zajló rendezvény idei mottója tehát: „Itt vagyok!" Ahogyan Isten minden pillanatban mellettünk van és számíthatunk rá, most a programba bekapcsolódók is kimondják, hogy tevékenyen jelen vannak közösségeik és a társadalom életében.
A program célja, hogy népszerűsítse az ifjúság körében az önkéntes munkát, és felhívja a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére és lelkesedésére.
Jelentkezni a [email protected] e-mail címen, vagy a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúra („PécsiKatifi") telefonszámán (06-70/ 233-9200) lehet.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...