Meghosszabbított előzetesben vannak az időseket átverő csalók
2016. június 08. szerda 13:22

A Pécsi Járásbíróság június 7-én meghosszabbította két férfi és egy nő gyanúsított előzetes letartóztatását nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt szeptember 12-ig.
A nyomozás során rendelkezésre álló adatok alapján a három terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Pécs területén az éjszakai órákban telefonon felhívták az idős sértetteket és azok hozzátartozójának kiadva magukat közúti balesetre hivatkozva pénzt, illetve ékszereket csaltak ki tőlük.
Így a gyanúsítottak a nyomozás eddigi adatai szerint legalább kilenc sértettnek mindösszesen 4.390.000 forint kárt okoztak.
A bűncselekmények kiemelt tárgyi súlyára tekintettel, a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani, illetve a bűncselekmény jellegére figyelemmel feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítékok eltüntetésével veszélyeztetnék a büntetőeljárás sikerét, valamint az elkövetés sorozat jellege miatt esetleg újabb bűncselekményeket követnének el.
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ismét számba veszik az erdei...

