Megérkeztek az első gólyák Baranyába
2012. április 03. kedd 12:16
Megérkeztek az első gólyák Baranyába, március eleje óta az itt fészkelő gólyák harmada tért vissza, ami 5-10 százalékkal jobb arány a tavalyinál.
Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője az MTI-nek elmondta: a megyébe az első gólyák március 8-án érkeztek meg, az első párt Kétújfaluban látták. A következő két hét időjárása hátráltatta a gólyák vonulását, nagyobb számban csak március 24-e és 27-e között figyelték meg a természetvédők a fészket foglaló madarakat.
A természetvédelmi szakember az MTI-nek elmondta: márciusban a baranyai gólyák egyharmada érkezett vissza, ez 5-10 százalékkal jobb arány a tavalyihoz képest.
Gerdén a falu központjában egy villanyoszlopra kihelyezett gólyafészektartó deformálódni kezdett, ezért a természetvédelmi egyesület kérte az áramszolgáltatót, hogy cserélje ki a szerkezetet. Március elején ez meg is történt, de a kivitelező a szomszédos oszlopra rakta ki az új fészektartót, és fészekanyagot sem helyeztek fel rá. Ezzel Bank László szerint jelentősen csökkent a gólyák letelepedésének esélye. A falu lakossága a természetvédelmi egyesület segítségét kérte, közbenjárásukra a falu egyetlen gólyapárjának fészke, amely három évtizede a falukép része, újra az eredeti helyen várja a gólyák visszaérkezését.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Bencsik Tamara bepisilt félelmében

