Még több együttműködéssel képzeli jövőjét a Gandhi
2016. június 28. kedd 08:16

Története egyik legkiemelkedőbb eseményét szervezte meg júniusban a Gandhi Gimnázium és Kollégium. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye az előző esztendőben véget ért két nagyberuházásának eredményeit is bemutatta több száz meghívott vendégének a Nemzetiségi-roma nyílt napján.
A hónap több másik eseménye mellett ez is megmutatta, mennyire fontos, hogy az iskola minél több jó együttműködő partnerre találjon, akikkel meríthetnek egymás tapasztalataiból, és erősíthetik, érdekesebbé, sikeresebbé tehetik egymást.
Már a hónapot indító gandhis rendezvény sem csupán a Gandhiról szólt: az iskola új konferenciaterme adott otthont június 1-jén a városi Ki-mit- tud vetélkedőnek. A megmérettetésen 14 és 18 év közötti fiatalok indulhattak ének, tánc, vers- és prózamondás, valamint zene kategóriákban. Mindegyikből egy-egy induló jutott tovább a megyei versenyre, amelyre június 30-án kerül sor. Déri Ildikó igazgató szerint ez a viadal arra is jó volt, hogy a gandhisok külsősök előtt is megmutathatták, mit tudnak; de arra is, hogy más iskolák tanulói jobban megismerhették a gimnázium épületét és az ide járó diákokat.
Két nappal később már Budapesten, a Hősök terén akadt feladata egy nyolcfős gandhis diákcsoportnak: a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjén léptek fel. „Ott kezdődik a tolerancia, ahol meg tudjuk szeretni egymás értékeit, ahol szépnek tudjuk találni azt is, ami a másé. A toleranciához az is hozzátartozik, hogy tiszteljük egymás vallását, és meglátjuk a másik vallásában is a szépet" - fogalmazott Fischer Iván karmester annak kapcsán, hogy az ország 17 településének 23 iskolájában hónapokon át készültek a gyerekek erre a táncos produkcióra, amelyben végül 500-an mozogtak együtt közel egyórás koreográfia szerint.
Június 7-én a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmáról érkezett a Gandhiba egy húszfős csoport. Az általános iskolás diákok és kísérőik az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, a roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzését célzó pályázat keretében látogattak ide. Miután megismerték az intézmény különböző egységeit, a céljait és a képzési kínálatát, a csoportból több tanuló is jelezte, hogy szívesen tanulna majd tovább a Gandhi Gimnáziumban.
E témához kapcsolódik az az interaktív társas szerepjáték is, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Wlislocki Henrik Szakkollégiumának szociálisan hátrányos helyzetű, jórészt roma/cigány közösségből érkezett hallgatói dolgoztak ki, s a közelmúltban a Gandhi 11.-es diákjaival játszattak végig. A foglalkozás fókuszában a hátrányos helyzetűek iskolázási esélyeinek bemutatása állt, és rámutatott arra, hogy a gyerekeknek milyen sokat segít, ha segítik, ösztönzik őket a továbbtanulásra. Déri Ildikó szerint ilyen megerősítések a pályaválasztási fórumok és minden más is, ami elősegíti, hogy a középiskolások ne úgy gondolkozzanak, hogy „valami majd lesz", hanem legyenek céljaik, keressék a lehetőségeket - még akkor is, ha közben kudarcokkal is szembesülnek.
A Gandhi tanulói számára az idei tanév utolsó napjai viszont - ahogy más iskolákban is - kicsit már a levezetésről szóltak, az utolsó hétvégén a diákok az Arany János Kollégiumi Program keretében több kirándulást is tettek. Előbb június 10-én a magyarhertelendi termálfürdőbe látogatott egy csoport, ami azért jelentett különlegességet, mert strandos programot évek óta nem szervezett az intézmény. Másnap a megújult pécsi állatkertet fedezhették fel a gyerekek, bővítve az élővilággal kapcsolatos ismereteiket, 12-én pedig Szlovéniába indultak háromnapos tanulmányi kirándulásra. A
Triglav Nemzeti Parkban vízesést jártak körbe és szurdokon keltek át, megnézték a bledi tavat, feljutottak a Vogel-hegy 1540 méter magasságban található tetejére, majd ellátogattak a postojnai cseppkőbarlangba is. A gimnázium igazgatója azt mondja, e külföldi útnak is azzal a céllal vágtak neki, hogy diákjaik egyrészt különleges élményt kapjanak, másrészt tanuljanak meg tájékozódni, találják fel magukat idegen környezetben, s fedezzék fel az ottani nevezetességeket, érdekességeket.
A tanév utolsó hónapjának legfontosabb eseménye azonban az a nemzetiségi-roma nyílt nap volt, amelyet a gimnáziumot fenntartó nonprofit kft. szervezett. Az esemény azt célozta, hogy a Gandhi a korábbiaknál szélesebb körnek és átfogóan mutassa be az iskolában folyó oktató-nevelő munkát és az általa kínált lehetőségeket. Ennek megfelelően nem csupán más helyi nemzetiségi iskolák csoportjaival közös hagyományőrző kulturális programra került sor, hanem amellett neves labdarúgókat is felvonultató focitornával avatták fel az új műfüves futballpályát, a gandhis tanulmányaikat a következő tanévben kezdő diákoknak gólyafát állítottak, nyitott tanórák keretében az érdeklődők bepillantást nyerhettek a Gandhiban zajló beás és lovári nyelvórákba, magyar irodalom, valamint természetismeret órába is. Az új Nemzetiségi - Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központban pedig LEGO robotok irányítására, három dimenzióban való alkotásra, a hang- és videostúdió kipróbálására, sőt, neves képzőművészekkel közösen képfestésre is lehetőség nyílt.
Déri Ildikó intézményvezető szerint kitűnő bemutatkozási lehetőség volt ez az iskola számára, amely tovább erősítette a kapcsolatait több partner intézményével, és nyitottságot mutatott az együttműködésre újabb partnerjelöltek irányába is. A Gandhi Gimnázium minél szorosabb szövésű, szélesebb és erősebb partneri hálót igyekszik kialakítani - ezt a munkát szeptembertől is folytatják -, hiszen ez is nagymértékben hozzájárulhat az iskola továbbfejlődéséhez.
A pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégium nappali tagozatának következő tanévére ezidáig 52-en iratkoztak be, és ez a szám még bizonyosan tovább emelkedik. Az intézmény célja változatlanul az, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza - olyan, akiből az iskola segítségével majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.
Forrás: Gandhi Gimnázium és Kollégium
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...