Még tart a munka a Szántó Kovács János utcában
2018. október 18. csütörtök 11:57

A Szántó Kovács János utca felújítása kapcsán több téves értesülés is megjelent a napokban a közösségi oldalakon, ezért a Biokom NKft. a következő tájékoztatást adja:
A munkafolyamatok zajlanak, jelenleg még folyik a felújítás, a közlekedők közel sem a végleges állapottal találkoznak.
Első fázisban a pályaszerkezet legrosszabb részeinek megerősítése folyt a Szigeti út és Stadion utca közötti szakaszon az eddig eltelt hetekben.
A megerősített felületekre aszfalt kötőréteg került a jelenlegi burkolattal megegyező szintig, azon okból, hogy a második ütem (Stadion utca és a Nedvich A. utca között) pályaszerkezet javítási munkáit el tudja végezni a társaság.
Minderre forgalomtechnikai okból van szükség, ugyanis ekkor a Stadion utca a Szigeti útról megközelíthető marad.
A megerősített felületekre itt is aszfalt kötőréteg kerül. A kötőréteget két okból szükséges elkészíteni, melyek a következők:
- A végleges burkolat elkészültéig tudják biztosítani a gépjárműforgalmat anélkül, hogy a burkolaton szintkülönbségek lennének és ezzel el tudják kerülni az anyagi károkkal vagy akár személyi sérülésekkel járó baleseteket.
- A kötőréteg olyan vastagságban kerül beépítésre, hogy az a kopóréteg elkészítését megelőző burkolatmarás követően is marad olyan vastagságban a betonfelületen, hogy egyrészt erősíti a helyreállított felületet, másrészt biztosítja a beton és a kopóréteg közötti eltérő hőtágulás kiegyenlítését, ezáltal a kopóréteg idő előtti megrepedezését.
Ezen munkafázisok elvégzése és a technológiai idők (beton kötése) letelte után kerül sor a jelenlegi elöregedett aszfaltréteg lemarására és az új kopóréteg gépi bedolgozására 2600m2-en, ekkor a jelenlegi javítások "eltűnnek", mely teljesen homogén felületet fog végezni. Ezt követően a fedlapok szintbehelyezésére illetve szükség szerinti cseréjére, majd a forgalomtechnikai festésekre kerül sor.
Forrás: BIOKOM - Fotó:pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...

