Még nincs vége: újabb felhőszakadás, jégeső kaphatja telibe Baranyát
2021. július 17. szombat 09:13

Felhőszakadás, tartós eső, heves zivatar, néhol hőség miatt is figyelmeztetések vannak érvényben.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki.
Ezek között Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a helyeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat.
A nap folyamán várható sok eső veszélye miatt is adtak ki másodfokú figyelmeztetéseket Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére. Somogy és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Emellett zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Mint kiemelték: eleinte főként északon és nyugaton, napközben máshol is több helyen valószínű zivatar, elsősorban felhőszakadás, kis méretű jég, és viharos széllökés kíséretében.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Nyugat-Dunántúlon területi átlagban 24 óra alatt 25-45 milliméter eső hullhat.
Mindemellett a Tiszántúlon arra is készülni kell, hogy a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok fölött alakul. Így Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Az országos előrejelzés szerint a maximumhőmérséklet általában 25 és 31 fok között valószínű, de a Délnyugat-Dunántúlon ennél kissé hűvösebb, míg a Tiszántúl északi felén néhány fokkal melegebb lehet. Késő estére 19-27 fok közé hűl le a levegő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...