Még nem emelkedik a távhő díja
2010. december 20. hétfő 18:56

Az idei utolsó közgyűlésén döntöttek a városatyák a közüzemi díjak év végi szokásos emeléséről. Szinte az összes tarifa emelkedik január elsejétől, kivéve a városi tömegközlekedés árait és a távhőszolgáltatást. Az előbbi nem is fog, míg az utóbbi esetében ideiglenes halasztásról van szó, hiszen a megadott határidőig nem érkezett meg az illetékes szerv jóváhagyása.
Havi 490 forint többlet
Gasz Zoltán, a Pétáv Kft. ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta a Pécsi Újságnak, hogy az erőmű ugyan szabályosan elküldte a hivatal felé az árjóváhagyási kérelmét, az erre adandó pozitív válasznak azonban a legutolsó közgyűlés összehívásáig meg kellett volna érkeznie, de az nem történt meg.
- Viszont kaptunk egy jelzést - amit nem tudok másnak nevezni, mert e-mailben jött, ami nem igazán szabályos -, miszerint 22 nappal meghosszabbítják az eljárást az ügy bonyolultságára való tekintettel. Ehhez a jogszabályok szerint joguk van, mi nem tehetünk semmit - fogalmazott az igazgató.
A cégvezető szerint így 2011. januárjában várható csak a határozat, addig várniuk kell. A társaságnak mindenképpen bevételkiesése lesz, hiszen ha a jövő évben tartandó első képviselő-testületi ülésen - amely január közepén esedékes - döntés is születik az emelésről, az év első napjától a hatályba lépés időpontjáig eltelt időszakban a szolgáltató nem tudja realizálni a régi és az új ár közötti különbséget.
Ami miatt, tegyük hozzá, az érintett pécsiek bizonyára nem kapnak majd a pisztolyuk után...
Képünk illusztráció.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Van ugyan biciklis futár Pécsett, de...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

