Máris javítani kell a Rákóczi utat
2009. november 04. szerda 18:54

Többször beállt a forgalom a Rákóczi úton az utóbbi napokban, miután az annak felújítását végző cég ismét felmarta az aszfaltot a belső sávokban a villanyrendőrök környékén.
Mint azt Kelemen György, az önkormányzat útügyi referense a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, a nemrég átadott szakaszon garanciális javításokat voltak kénytelenek elvégeztetni szerződéses partnerükkel, mert kiderült: a belső sávok burkolását nem úgy végezték el, ahogy kellett volna.
Hozzátette: a rendőrlámpák előtt 30-30 méteres hosszúságban egy speciális keverékű, a nyári melegben a nehézgépjárművek, buszok okozta felgyűrődést meggátló anyagot kellett volna bizonyos mélységig bejuttatni az aszfaltszőnyegbe. Ezt a kivitelező nem tette meg a megfelelő minőségben és mélységben - mindez a minőségellenőrző mintavétel során derült ki.
Ilyen esetben az önkormányzat nem tehetett mást: garanciális javításokra kellett megkérnie a kivitelezőt, annak pedig szerződéses alvállalkozóját. Mint azt a referens elmondta, az említett részeken fel kellett szedni a frissen lerakott burkolatot, s az előírt minőségben új bevonattal látták el a Rákóczi út problémás területeit.
A belső sávokat várhatóan hétfőn ismét birtokba vehetik a pécsiek.
Közben - mint a lakók lapunkat értesítették - Újpatacson is javában folynia kellene a Sopianae-terv keretein belül a felújításnak, ám például az Új Fasor utca nyugati, másfélszáz méteres szakaszán - miután felbontották, így az ott lakók számára is járhatatlanná tették - több mint egy hete leállt a munka, s az is kérdéses, mikor indulhat újra el.
Kelemen György azt mondja, a betontáblákból kialakított út felújítását a hibás elemek kicserélésével és leaszfaltozásával gondolták megoldani, ám ezek felszedésekor derült ki számukra, hogy a területen a csapadékvíz a betontáblák közötti réseken lefolyva sok helyütt eláztatta az út alatti terület. Az alapozás fennálló hiányosságai, a szivárgó ágyazati réteg hiánya miatt aggályossá vált a tervezett technológia alkalmazása, ezért állították le az útfelújítást.
A múlt héten független szakértőt kértek fel arra, hogy javasoljon a tervezett helyett más technológiát, s ha ez megvan, ennek költségbecslését kell elvégezni. Addig az utcába - tekintve, hogy a táblák egy részét már felszedték, így hatalmas és mély lyukak tátonganak a szakaszon (lásd fenti fotónkat - a szerk.) - autóval nem is lehet behajtani.
Felvetésünkre, hogy - ne adja Isten - életveszély esetén a tűzoltók és a mentők mi módon tudnak segíteni az esetleg bajba jutottakon, illetve a lakók garázsban rekedt autóikat hogyan szabadíthatják ki, elmondta: a mentősök gyalog is elérik a házakat, a tűzoltóknak pedig tűzcsapok állnak rendelkezésükre. "A lakók autóinak kiszabadításában pedig a városháza segít kérés esetén - pallók lehelyezésével" - tette hozzá.
A kialakult - az újpatacsiak minősítése szerint egyébként "botrányos" - helyzet nem a megrendelő vagy a kivitelező hibájából ered, mondja Kelemen György, hozzátéve: igyekeznek nagyon gyorsan megnyugtató megoldásra jutni. A szakértő vizsgálata elkészült, az általa javasolt műszaki megoldás függvényében pedig rövidesen - akár napokon belül - folytatódhat a munka.
Képek és szöveg: Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Megint szólnak: erre járnak majd a...