Már nem nyomoznak a 17 éves pécsi késelő ügyében
2016. január 20. szerda 13:50

A rendőrség befejezte a nyomozást a pécsi szórakozóhely előtt történt késelés ügyében.
Az eset 2015. június 27-én, hajnali háromnegyed három körül történt a Rákóczi úton, egy szórakozóhely előtt, ahol egy hatfős társaság vitatkozni kezdett, majd összeverekedett két férfival. A dulakodás közben a társaságból egy fiú késsel is rájuk támadt, az elsődleges adatok szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Egy másik férfi a segítségükre sietett, de ő is megsebesült, fejsérüléssel vitték kórházba.
A nyomozó hatóság a késsel támadó 17 éves pécsi lakost, valamint társait beazonosította, majd a bevezetett intézkedések eredményeképpen az összes elkövetőt elfogta, és gyanúsítottként kihallgatta.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az előzetes letartóztatásban lévő 17 éves fiúval szemben emberölés kísérletének, míg öt társával szemben garázdaság, illetve könnyű testi sértés miatt folytatta a nyomozást. A büntetőeljárást a nyomozó hatóság a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...

