Magyar szondát a Holdra! - 30 millió dolláros verseny
2011. október 16. vasárnap 18:28
Október 25-én izgalmas előadáson vehetnek részt az érdeklődők a Dominikánus Házban, ahol a Google Lunar X-Prize 30 millió dolláros összdíjazású versenyéről hallgathatnak meg érdekes információkat. A 28 induló között a magyar csapat is hivatalos résztvevő. A versenykiírásnak megfelelve a cél az, hogy szinte teljes mértékben önerőből szondát küldjenek a csapatok a Holdra. A versenyt az nyeri, akinek elsőként sikerül elérni leszállóegységével égi kísérőnk felszínét és teljesíti a kitűzött feladatokat.
A csapat immár az ELTE Hunveyor programjával együttműködve, annak keretében építi a Holdra szánt rover első prototípusát. A Team Puli Space nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, ezzel is népszerűsítve a természettudományos pályát. További céljuk, hogy egy stabil lábakon álló magyar űripari vállalkozást hozzanak létre, ami megfelelően reprezentálja a magyarok kreativitását és tudását.
Helyszín: Dominikánus Ház
Időpont: október 25., kedd, 18 óra
Előadó: Látos Tamás geográfus, a Team Puli Space leszállóhely kereső csapatvezetője
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...

