Magyar lélekkel, nyugati ésszel

Csengő Andrásban - talán fogalmazhatunk így - példaszerűen ötvöződik a magyar lélek, s a nyugati gondolkodásmód kettőse.

Vele folytatott beszélgetésünk alatt újra és újra felszínre került az anyaországhoz fűződő érzékeny kapcsolata, miközben európai szemlélettel, életfelfogással szembesültünk.

Éppen nekikezdtem volna a hosszú párbeszédnek, amikor meglepetésemre a Kossuth Rádió Krónikájának szignója csendült fel a negyvennégy éves, Hollandiában született menedzser telefonjából.

„Ez a dallam mindig eszembe juttatja a gyermekkoromban megélt szilvesztereket. Szülőhazámban ugyanis abszolút nem szokás éjfélkor elénekelni a himnuszt, édesapám viszont mindig - már tizenegy órakor - elkezdte hangolni rádióját, mígnem több-kevesebb sikerrel - legkésőbb éjfélre - meg nem találta rajta a Kossuth Rádiót: csodálatos évzárók voltak ezek odakint".

Elgondolkodtató, miként is határozhatnánk meg a tiszteletbeli holland konzullá választott Csengő identitását?

Magyar-holland vagy holland-magyar ő tulajdonképpen? „A tekintélyes NRC Handelsblad újságírója egyszer megkérdezte tőlem: hogy lehet itt félmagyarként és félhollandként élni. Hát sehogy, válaszoltam, hiszen én száz százalékig holland és száz százalékig magyar vagyok. A lelkem magyarságra vágyik, mégis Hollandiában váltam emberré, s gondolkodásmódom is onnan fakad".

Nyírbátori édesapja, kecskeméti édesanyja Sopronban végezte az egyetemet geológus szakon, majd immár élettársakként '56-ban emigráltak a Németalföldre. Csengő András már ott született, s ott is teremtette meg egzisztenciáját - így e kettősség végigkísérte életét. „Soha nem éreztem, hogy én más lennék, mint a hollandok, hiszen teljesen befogadott az ország. Nem tagadom, ehhez az is hozzájárult, hogy tökéletesen megtanultam a nyelvet".

Magyarsága így sem szenvedett csorbát, hiszen gyermekkora óta rendszeresen látogatott el - ahogy mondja - igazi hazájába: „A fentiekkel ellentétben számomra egész életem során teljesen egyértelmű volt, hogy csak itt érhetek révbe".

Sok emigrációban élő magyar már a rendszerváltáskor végleg hazajött, Csengő András viszont éppen a nyolcvanas években fejezte be az egyetemet: „Előbb a karrieremet kellett felépítenem: eltökélt célom volt, hogy a Heinekennél fogok dolgozni, majd magyarországi leányvállalatukhoz kerülök. Tudtam, hogy sikerülnie kell!".

Ez az idő a kilencvenes évek végén érkezett el, ekkor kérték fel a hazai egység képviseletére, s ekkor szembesült a magyar viszonyokkal is először.

„Itt nem volt rendszerváltás, nem volt semmiféle elszámolás és leszámolás. A probléma, hogy a magyarok mentalitását gyökeresen megváltoztatták a szocializmus évei: rá kellett jönnöm, hogy a korrupció - míg Nyugaton csak a legmagasabb körökben van jelen - Magyarországon a társadalom minden rétegében kézzel fogható".

Csengő szerint mindez óriási béklyó a nemzetgazdaságon is, szerinte ugyanis a fejekben leragadtunk a Kádár-korszaknál: „A magyarok sajnos még mindig azt várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb, várnak arra, hogy valaki felkarolja őket, valaki segítsen nekik, ahogy annak idején tették... De nincs ilyen, emberek! A magyarok mégis csak várnak, és áhítoznak. Sajnos, így nem lehet országot építeni!"

Nagy változásra nem is lehet számítani - mondja -, hiszen még legalább két generáció van vissza, hogy valamennyire megforduljon ez a beteg magyar mentalitás.

„Az uniótól is csodát vártunk, de szinte semmi sem történik, mindaddig, amíg mi nem megyünk a dolgok elébe". A tünetek a két világ között egyensúlyozó menedzser szerint egyértelműek: „A nyugati kapitalizmus egyéni önmegvalósítással jár, Magyarországon ezzel szemben az emberek nagy része még mindig csak a túlélésre játszik. A magyaroknak két dolog kell, hogy jó legyen: a főnök és a pénz. Sőt: ha a főnök jó, akár olcsóbb pénzért s elvállalják az állást. A munkaerő hatékonysága éppen azért nem lehet olyan magas mint másutt, mert a dolgozók nem érzik magukénak a céget, s azt is megkockáztatom: saját boldogulásukért sem tesznek meg minden erőfeszítést...".

Éppen ezzel magyarázza, hogy a velünk egyívású közép-kelet európai országok lehagynak bennünket: „A szlovákok, a románok nagyon akarják a sikert, erőfeszítéseiket pedig láthatjuk. Éppen ezért megmosolyogtató, hogy néhány éve még a magyarok nézték ki őket a közösségből, mondván: nem érettek rá, hogy ők is az elitbe tartozzanak."

Átpolitizált társadalom, paternalista szemlélet, s az igazi igazi jövőkép hiánya jellemzi a társadalmat az üzletember szerint. S, hogy akkor mégis mit keres itt? „Nincs jó válasz a kérdésre, csak annyi: azt érzem, itt a helyem, lelkem szerint magyar vagyok, ráadásul Hollandiában már nem éreztem a kihívást.

Amikor néhány éve Pécsre került, Csengő előtt olyan feladatok álltak, minthogy növelje a gyártókapacitást, erősítse a pécsi sör megtépázott hírnevét, s - természetesen - minél többet adjon el a folyékony kenyérből. Arra is törekedett, hogy igazi prémiummárkát csináljon a pécsi sörből - nem tartotta elérhetetlennek azt a színvonalat sem, hogy európai híre legyen az egyik, a sörfőzdéből kikerülő márkának. A tulajdonos és az ügyvezető stratégiai elképzelései azonban eltértek egymástól, így Csengő közös megegyezéssel távozott a cégtől.

„Azóta több társaságban is részt véve keresem a kenyeremet: magasabb színvonalú nyaralóingatlanokat közvetítek ki nyugat-európaiaknak, külföldi élelmiszerekkel nagykereskedek, és rendezvényeket szervezek" - mesél mostani elfoglaltságairól az idén teljesen megújuló Pécsi Majális gazdája, s a World Press Photo kiállítás Pécsre csábításának élharcosa.

Az üzlet persze Csengő életének csak egyik oldala, hiszen tiszteletbeli konzulként a térség ötezer hollandjának problémáit egyengeti. A nagykövet pár éve egyik napról a másikra kérte fel a tisztségre, amely óriási megtiszteltetés volt számára. „Sok segítségre van szükségük a falvakban élő hollandoknak: hivatalos dokumentumokat fordítok számukra, segítek nekik eligazodni a bürokrácia útvesztőiben, sőt, útleveleket is kiállítok" - újságolja büszkén.

Nem ez persze a legfontosabb feladata, hiszen a külföldieket igyekeznek becsapni a rafinált helyi vállalkozók. „Amikor ezek a nyugdíjas korú holland emberek építkezni szeretnének, megkérdeznek, kiben bízhatnak meg. Rengeteg átveréssel és stiklivel találkoznak ugyanis, s ezért már többen hátat is fordítottak az országnak." Tudni kell azonban, hogy a hollandok naivak: „Az otthoni játékszabályok szerint élnek, s amikor rájönnek hogy nálunk nincsenek szabályok, már késő. Éppen ezért naponta kapok segélykérő e-maileket, és telefonokat. Sajnos be kell látni, hogy a hollandok egy kész országban vannak, ahol már hosszú ideje demokrácia van, éppen ezért nem veszik észe a simlizőket. Magyar szemmel azt mondanám, elkényelmesedtek".

A riasztó tények azonban szerencsére nem tartják távol a külföldieket. Csengő szerint még mindig növekvő ütemben jönnek Magyarországra és Pécsre. Szerinte is csodálatos ugyanis a környezet és az adottságok.

„Pécsett kettő dolgot kell csak megvalósítani az üdvösséghez: az autópályát és a repteret, minden más adott."

Kozmopolita tapasztalataiból tudja ugyanis, hogy a turisták érkezésének az szab gátat, hogy nem tudnak eljutni a városba, s keveset tudnak róla. „Az elkényelmesedett nyugatiak új élményekre vágynak. London, Párizs, Madrid, Budapest - Thaiföld, Maldív, Kanári-szigetek? Ezek az úticélok már szörnyen unalmasnak számítanak odaát. Nem kell messze menni: Krakkó bebizonyította, hogy a városlátogató turistákat igenis meg lehet fogni - egyetlen jól eladott történelmi városmaggal. Amint Krakkóban le tudtak szállni a fapados gépek, meghatványozódott a turistaforgalom, s fellendültek az ingatlanárak. Az ezredfordulón évente alig százezer ember látogatott a lengyel városba - csakúgy mint ma Pécsre - most másfél milliónyi vendég érkezik, s ez a szám még növekszik is".

Csengő szerint minden negatív hang ellenére Baranya nagyságrendekkel jobb lehetőségekkel rendelkezik, mint azt elsőre látnánk: „Pécs multikulturális atmoszférája, Orfűvel, Villánnyal megfejelve egyedülálló, ezért nagy jövő előtt áll. Én hiszem, hogy az infrastruktúra fejlődésével, s egy nem túl költséges, de célirányos marketinggel Magyarország egyik gyöngyszeme lehet ez a térség.

Korb Zoltán - Fotó: EQM