Ma kezdődött a negyvennapos böjti időszak

2018. február 14. szerda 17:30

Hamvazószerdán, idén február 14-én veszi kezdetét a negyvennapos böjt, amelynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek.

Hamvazószerdán és a rákövetkező vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg, vagy kis kereszt alakú hamujellel jelöli meg a pap, miközben hagyományosan a következőket mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!" Vagy: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!".

Ferenc pápa nagyböjtre írt üzenetében fordul hozzánk: „Ismét közelít felénk az Úr Húsvétja! Hogy felkészüljünk rá, az Isteni Gondviselés a Nagyböjtöt adja nekünk 'évenként visszatérő gyakorlatai által', amely jelzi és meg is valósítja a lehetőséget, hogy teljes szívvel, teljes életünkkel visszatérjünk az Úrhoz. A Szentatya utal arra, hogy az Egyház, édesanyánk és tanítónk, az igazság olykor keserű gyógyszerével együtt felkínálja számunkra a mostani nagyböjti időszakban az imádság, az alamizsnálkodás és a böjt segítségét.

„Ha több időt szánunk az imádságra, lehetőséget adunk a szívünknek, hogy felfedezze azokat a titkos hazugságokat, amelyekkel önmagunkat csapjuk be, hogy végre Istennél keressünk vigaszt." Az alamizsnálkodás gyakorlása által megszabadulhatunk a kapzsiságtól és felfedezhetjük, hogy a másik ember a testvérünk: amim van, soha nem teljesen az enyém. A Szentatya szeretné, hogy az adakozás valódi életstílussá válna mindenkiben! Végül a böjt „elveszi az erőt az erőszakból, lefegyverez minket, jelentős alkalmat szolgáltat rá, hogy lélekben növekedjünk". A böjt felráz, figyelmesebbé tesz minket Isten és a felebarátaink iránt, felkelti akaratunkat, hogy engedelmeskedjünk Istennek, aki egyedül képes betölteni éhségünket.

A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapokat az Egyház nem tekinti böjti napnak, a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az Egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti híveknek csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A kérés mögött persze az a mélyebb meggyőződés áll, hogy a böjt révén az áldozatvállalás lelkülete segíti a hívő embert abban, hogy az igazi Áldozattal, Jézus Krisztussal tudjon jobban lelkileg egyesülni.

A Szent Negyvennapnak két jellegzetes belső tulajdonsága van: egyrészt és elsősorban ez a keresztségre való előkészítésnek és arról való megemlékezésnek, másrészt pedig ez a töredelemnek ideje. A nagyböjti lelkület jellemzői: a külső élet visszaszorítása, magunkba szállás; bűnbánat, életünk jobbítására való szándék; az Egyház liturgiájával egyesülve a nagyböjti fegyelem fölajánlása.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely jelképezi a liturgiában a bűnbánatot. A hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A XII. századtól az egyházi szertartás része lett, amelyet még 1091-ben rendelt el II. Orbán pápa. A hamu jelképezi a bűnbánatot a megtérésére és persze magát az elmúlást. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjt egész folyamán a szentmisékben az alleluja - van külön alleluja búcsúztató ének. Majd a húsvéti vigília szertartása alatt lesz az „alleluja visszaadása". A liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése az alleluja („kiáltsátok az Urat"). A visszafogottságot jelképezi az is, hogy a templomot a nagyböjti időszakban nem díszíti virág. Az Egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.