Legújabb eredményeit publikálta Kulcsár Gyula pécsi rákkutató
2013. március 20. szerda 16:44

A pécsi Rákkutató- és Gyógyszerfejlesztő Központ kutatóinak az emberi test természetes tumorellenes védelmével és az aktív ráksejtpusztító keverékkel kapcsolatos legújabb eredményeinek összefoglalóját jelentette meg márciusi számában az International Journal of Cancer folyóirat.
A kutatóközpont szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: Kulcsár Gyula biokémikusnak és munkatársainak publikációja Európa negyedik legrangosabb tudományos szakfolyóiratában a magyar rákkutatás eredményeinek nemzetközi szintű elismerését jelenti.
Hangsúlyozták, hogy 1987 óta folyó kutatásai során Kulcsár Gyula bizonyította, létezik a szervezetnek egy, az immunrendszertől független természetes tumorellenes védelme. "Az immunrendszer korlátozott működésekor vagy teljes összeomlásakor nem nő meg sokféle daganat gyakorisága, ami azt jelenti, az immunrendszernek nincs kizárólagos szerepe a daganatellenes védelemben" - közölték.
Mivel mindenkiben folyamatosan keletkeznek ráksejtek, a szervezetben működnie kell egy, az immunrendszertől független daganatellenes védelmi mechanizmusnak, természetes tumorellenes védelemnek is, amely meggátolja a tumorsejtek elszaporodását. A kutatás további fázisaiban megállapította, hogy ezt a védelmet, vagyis az aktív ráksejtpusztító keveréket a vérkeringésben lévő aktív ráksejtpusztító molekulák alkotják. Ezek aminosavak, egyes vitaminok és egyéb aktív anyagok - írták.
A keveréket állatkísérletek révén tesztelték. Mivel a rákos sejtek felhalmozzák a keringésben lévő kismolekulákat, a szervezetben lévő ráksejtpusztító molekulák is nagy mennyiségben jutnak a daganatos sejtekbe, ezzel azok programozott halálát okozzák. Amellett, hogy az aktív ráksejtpusztító keveréknek a szervezetbe juttatásával több ráksejt pusztítható el, és így növelhető a természetes tumorellenes védelem teljesítőképessége, a kutatók bizonyították azt is, hogy a keverék fokozza a kemoterápiás kezelések hatását - olvasható a közleményben.
A kutatóközpont rámutatott: e gyógyászati jelentőségű eredményeket termékfejlesztés és 16 országra érvényes szabadalmi bejegyzés követte. A hazai piacon 16 éve elérhető az a speciális gyógyászati célra szánt tápszer, amelynek tavalyi életminőségi, klinikai vizsgálati eredményei azt mutatják, a betegek fizikai, értelmi, érzelmi és szociális funkciói javultak, fáradtságérzetük, fájdalmuk, nehézlégzésük csökkent, továbbá mérséklődtek náluk a kemoterápia, a sugárkezelés egyes kellemetlen mellékhatásai.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...