Legfeljebb februárig marad a Gámán
2009. december 09. szerda 12:30

A pécsi fizetős parkolóhelyek üzemeltetőjével az a legnagyobb baj a fenti döntésről rendelkező előterjesztés szerint, hogy a pécsiek "a zónák 2009-es kiterjesztése és a Gámán Kft. tevékenysége ellen számos alkalommal és több fórumon tiltakoztak".
A Páva Zsolt által jegyzett irat érvként felhozza az Alkotmánybíróság korábbi határozatát is, amely a fővárosi közgyűlés parkolási rendeleteinek egyes részleteit nyilvánította alkotmányellenesnek. Ez pedig a fizetőparkolás jelenlegi felsőbb szintű jogi szabályozását kifogásolja, így érinti a pécsi rendeletet és ezáltal a működtetésre vonatkozó szerződést is.
Páva indokoltnak tartja, hogy a holding és az üzemeltetők között fennálló haszonbérleti szerződést tárgyalásos úton megszüntessék, vagy ennek meghiúsulása esetén a felmondás lehetőségeit megvizsgálják. Legkésőbb február végéig az egyoldalú szerződésbontás jogi és anyagi következményeit is meg kell ismernie a közgyűlésnek, hogy eldönthesse: megéri-e szabadulni a Gámántól most.
Mindenesetre előre borítékolható a gyors szakítás, ugyanis a cégnek még közel két éven át, 2011 október végéig van szerződése.
Páva Zsolt legutóbbi nyilatkozata is erre utal, hiszen ő is kijelentette: "a parkolási rendszer nincs szinkronban a pécsiek elvárásaival, s visszatetszést szült, hogy az elmúlt években a parkolási zónák amőbaként terjeszkedtek Pécs külső területei felé".
A távolabbi tervek között szerepel, hogy a parkolási rendszert "házon belül", azaz nagy valószínűséggel a holding stábjával működtesse a város.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...