Lecsukatta a véméndi rablót a bíróság
2021. július 06. kedd 13:36

A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy véméndi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint szombaton a kora délutáni órákban a sértett férfit egy számára ismeretlen nő, ismerkedést színlelve leszólította Pécsett.
A nő egy félreeső helyre csalta a sértettet, ott magára hagyta. Ekkor megjelent a gyanúsított, aki a sértettől pénzt követelt. A sértett ennek nem tett eleget, ezért a gyanúsított a sértettet meglökte, a zsebében lévő pénztárcáját elvette, abból 25.000 forintot és egy bankkártyát vett el. Amikor a sértett - hogy visszavegye az elvett dolgokat - a gyanúsított kezére nyúlt, a gyanúsított őt egy alkalommal, az arcán ököllel megütötte, melynek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A gyanúsítottat és a nőt a rendőrség rövid időn belül elfogta.
A gyanúsított - főleg vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt - büntetett előéletű, ellene jelenleg más büntetőeljárás is van folyamatban. Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb bűncselekményt követne el, ezért rendelte el a bíróság a letartóztatását.
Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...