Lábady Tamás is támogatja az új főbírójelöltet
2008. május 08. csütörtök 17:07
Az ítélőtáblák vezetőinek csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az államfő által a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöki posztjára jelölt Baka András emberi adottságai és szakmai képességei alapján maradéktalanul alkalmas a poszt betöltésére.
"Mi, az ítélőtáblák elnökei, felelősséget érezve a bíróságok jövőbeni működéséért, kijelentjük, hogy - miután Elnök Úr bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökét nem fogja újra jelölni - dr. Baka András jelölését egybehangzóan támogatjuk, mert a jelölt emberi adottságai és szakmai képességei alapján, a Magyar Köztársaság Elnökének korábban kinyilvánított és általunk egyetértéssel fogadott jelölési szempontjaira is figyelemmel, maradéktalanul alkalmas a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöki tisztségének betöltésére" - áll az öt bírósági vezető, Lukács Zsuzsanna fővárosi, Szabóné Kerékgyártó Judit debreceni, Havasiné Orbán Mária győri, Lábady Tamás pécsi és Heidrich Gábor szegedi táblaelnök közös közleményében.
A bírósági vezetők emlékeztetnek arra, hogy a köztársasági elnök a jelölés előtt konzultációt folytatott a bíróságok vezetőivel, köztük a táblaelnökökkel is. A megbeszélésen Sólyom László ismertette az LB és az OIT elnökének hatásköréből és feladataiból levezethető szempontokat, amelyek alappal támaszthatók a magas köztisztséget betöltő személlyel szemben.
"A megbeszélésen tájékoztattuk Elnök Urat a megyei bíróságok és az ítélőtáblák vezetése során szerzett tapasztalatainkról. A találkozó után, a Köztársasági Elnök Úr nyilvános bejelentését követően vált ismertté számunkra a jelölt személye" - áll a táblaelnökök közleményében.
Az LB jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak a hatéves megbízatása június 26-án jár le. Az új főbírót az államfő jelöli, és az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel.
Sólyom László egy hete mutatta be a főbírójelöltet a parlamenti pártfrakciók képviselőinek. Baka András korábban a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróság bírája volt.
Az OIT kedden döntött arról, hogy nem támogatja Baka András kinevezését az LB elnöki posztjára. A testület feladata az előzetes véleménynyilvánítás a jelölt személyről zárt ülésen, titkos szavazással.
Szerdán, az OIT döntését követően az MTI-nek Baka András úgy nyilatkozott: örömére szolgál, hogy az OIT-ban jelentős támogatást kapott, hiszen az igenek és a nemek között mindössze egy különbség volt. Hatan szavaztak igennel, heten nemmel, két szavazat pedig érvénytelen volt.
Külsősként, reálisan nem is számíthattam többre, megtisztelő ez a szavazati arány - fűzte hozzá Baka András.
Megjegyezte: számára az okozott csalódást, hogy az OIT nem biztosított lehetőséget elképzelései átfogó ismertetésére. Továbbá úgy érzi, nem etikus, hogy szavazott a júniusban távozó Lomnici Zoltán is. Lehetséges, hogy éppen ez az egy szavazat döntött.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Elhunyt Mokos Tibor, a Pécs TV...
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...
- A kormány szerint Brüsszel megtámadta...
- Önök szerint normális, hogy ez...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...