„Kussolj, mert megöllek" - mondta a pécsi színésznő támadója, majd leteperte és fojtogatta
2015. június 11. csütörtök 11:41

Feltehetően csak a lélekjelenlétének köszönheti a pécsi színésznő, Kulcsár Viktória, hogy egy törött ujjal és zúzódásokkal megúszta az őt ért támadást. A Pécsi Újság. hu-nak nyilatkozva a történteket felidézve azt mondta, az azóta elfogott férfi a földre teperte és fojtogatta, később vonszolni kezdte, de sikerült kiszabadulnia, és végül elfutott támadója elől.
- Egyedül tartottam hazafelé hétfőre virradó éjszaka, nem tűnt fel, hogy követne valaki - nyilatkozta a Pécsi Újság. hu-nak Kulcsár Viktória. - Aztán amikor egy szűk kis utcába értem, lépteket hallottam mögöttem, futva közeledett valaki. Rövidesen megláttam az árnyékát is, majd pár pillanat múlva már a tarkómon volt a keze. Ahogy csak tudtam, ellenálltam, dulakodni kezdtünk, sikoltoztam. Sikerült a földre tepernie, ahol fojtogatni kezdett, talán csitítani akart, hogy ne kiabáljak - mondta a színésznő.
- Nem tudom, mi volt a szándéka, mindössze annyit mondott, kussolj, különben megöllek. Fájt, ahogy szorította a nyakam, próbáltam szabadulni, és közben beszéltem hozzá, többször is kérdeztem, hogy mit akar, de nem válaszolt.
A színésznő hozzátette, a férfi tett olyan mozdulatokat, amelyek arra utalhattak, hogy szexuális indítéka is lehetett a támadásának. A fiatal nő a földön fekve is ellenállt, sikerült félig térdelő helyzetbe kerülnie, majd a férfi egy darabig vonszolta, aztán végül kiszabadult a szorításából.
- Ekkor sem szólt egy szót se, csak lóbálta a kezében a táskámat, ami valahogy hozzákerült a dulakodásban. Úgy tűnt, talán arra számított, hogy érdekelni fog, megpróbálom visszaszerezni, és ezért visszamegyek hozzá, de egyszerűen faképnél hagytam és elfutottam. A közelben van a lakásom, beütöttem a kapukódot, így bejutottam az épületbe. Mivel a kulcsom a táskában volt, az egyik szomszédhoz csengettem be, aztán hívtam a rendőröket.
Kulcsár Viktória elmondta, egy ujja eltörött, zúzódásokat is szenvedett.
- Egyáltalán nem élem meg súlyos traumaként a történteket, annak ellenére, hogy tudom, sokkal rosszabb vége is lehetett volna, ha nem tudom megőrizni a lélekjelenlétemet, örülök, s kicsit büszke is vagyok arra, hogy ez sikerült.
Hozzátette, néhány éve él csak Pécsett, de természetesen hallott a városban korábban történt, nőket ért támadásokról, így Bándy Kata tragédiájáról is.
- Ezek borzasztó dolgok, de nem gondolom, hogy Pécsett rosszabb lenne a közbiztonság mint másutt, sőt. Hajdúböszörményben éltem ezt megelőzően, ott és a környékén még gyakoribbak az ilyen jellegű, szörnyű bűncselekmények, csak éppen vagy egyáltalán nem kerülnek nyilvánosságra, vagy kisebb port vernek fel.
- Nem állhat minden sarkon járőr, egyébként pedig le a kalappal a pécsi rendőrök előtt, hogy ilyen gyorsan elkapták a tettest, s velem is nagyon korrektül viselkedtek.
A színésznő végül elmondta azt is, bár óvatosságra intik a történtek, a jövőben sem fog rettegni, ha sötétben kell kilépnie az utcára.
- Este dolgozom, az előadások után későn indulok haza. Nem lehet mindig taxival közlekedni, s azt sem lehet megoldani, hogy én vagy bárki más mindig csak kísérettel járjon az utcán, s erre meggyőződésem, hogy Pécsett az esetek döntő többségében nincs is szükség - fogalmazott Kulcsár Viktória.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...