Különleges kiállítás keretében főszereplő a női felépítés
2011. november 29. kedd 15:27

December elsején, délután öt órakor nyitja meg Pásti Katalin és Bóbics Diána "Illúziók-Reflexiók" című kiállítását a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága a Múzeum Galériájában.
A kiállító két olyan nő, akik a valóság és illúzió határait feszegetik egymásra reflektálva. Különböző aktuális társadalmi kérdésköröket vizsgálnak, mint például az orvostudomány jelenlegi kutatásai alapján az embert biológiai vonatkozásában, azon belül is a női biológiai struktúrát, beleértve a neurológiai működést, a mentális állapotokat és a női természetet.
Meglátásuk szerint felfokozott pszichés állapotban a nő szervezete vagy annak valamely része az adott ingerre változatos reflexív cselekdetsorral képes reagálni.
Ilyen például a használtruhakereskedésben a turkálás, ami egyfajta levezetése lehet különböző frusztrációknak, praktikus cselekvés, amely akár a szerelem felfokozott erejének megélését segíti.
Intim helyzetek ezek, amelyek nem kerülnek gyakran fókuszba, nagyító alá. Ahogyan az emberi test sem látható nyilvánosan mezítelenül, főleg belülről, csak speciális esetben, például műtét közben.
A két alkotó számára a levetett ruhák újra felvéve egy másik ember személyiségét hordozzák, hasonlatosan ahhoz, mint amikor valaki egy pótszívet kap és azzal később együtt él.
Orvosok állítják, hogy a donorszerv a befogadó személyiségét is megváltoztatja, az új szíves azonosul előző gazdájával. A művészek e kiállításon különböző médiumokkal, művészeti kifejezési formákkal közvetítik gondolataikat, médiumként megjelenik a rajz, festészet, videó és installáció.
A tárlat egész decemberben várja a látogatókat.
Forrás: BMMI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...