„Közbiztonsági Háló" program Pécsett is
2010. március 09. kedd 15:48
A program keretében 2009 során foganatosított intézkedések a kapott visszajelzések alapján javították a lakosság biztonságérzetét, és a közterületen elkövetett bűncselekmények számát mintegy 17%-kal csökkentették.
A megerősített közterületi szolgálat által elért eredmények megóvása érdekében a programot 2010-ben is folytatja a rendőrség, beleértve a Pécsi Rendőrkapitányságot is.
Pécsett a „Közbiztonsági Háló"-nak különös aktualitást ad az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében folyó rendezvények és beruházások biztonságának kiemelt kezelése.
A „Közbiztonsági Háló" keretében fokozott ellenőrzések, közlekedésrendészeti akciók és körözési akciók lebonyolítására kerül sor, és a rendőrség a lehetséges mértékben fokozza közterületi jelenlétét a város területén.
A közlekedés-rendészeti ellenőrzések során kiemelt hangsúlyt fektetünk a kerékpáros és a gyalogos balesetek megelőzésére, a baleseti gócpontok közlekedésbiztonsági helyzetének javítására, a körözési akciók szervezésével pedig a súlyos bűncselekmények elkövetése miatt körözött személyek hatékony felderítését és elfogását célozzuk meg.
A program lebonyolításában a rendőrség szinte minden szolgálati ága részt vesz, és munkánkba bevonjuk a társhatóságok képviselőit, a társadalmi szervezeteket, a településőröket, a polgárőr szervezeteket, a közterület-felügyelőket, a természetvédelmi- és a mezei őrszolgálatokat, és egyéb érintett szervezeteket, valamint szívesen fogadjuk a lakosság részéről érkező jelzéseket is.
Forrás: Pécsi Rendőrkapitányság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Elkészült a szépen felújított...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Hatos lottó: óriási változás jön...